CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Az Eucharisztiát, Krisztus szent testét és vérét ünnepeli június 2-án a Katolikus Egyház. Hitünk legnagyobb titka és ajándéka egyszerre, amelynek ünnepe Úrnapja néven került be a naptárba és Szentháromság vasárnapja utáni hétre. Ezen a napon ünnepélyesen körbeviszik az Oltáriszentséget, amely elé a tisztelet kifejezéseként sok helyen készítenek a hívek virágszőnyeget hazánkban.Úrnapján az evangélium minden évben az Eucharisztiáról szól, amelynek alapítására Nagycsütörtökön emlékezik az Egyház. Idén így idézzük fel az eseményt Márk evangéliumából:
"Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” (Mk 14, 22-25)
1246-ban ünnepelték meg először Úrnapját Lüttich városában. IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el az ünnep kötelező megtartását.
*
2024. június 2-án dr. Varga Lajos egyházmegyénk segédpüspöke tartja az Úrnapi szentmisét a Piarista templomban (Vác, Köztársaság út 1.). A szentmisét követően a papság és a hívek ünnepélyes körmenetet tartanak az Oltáriszentséggel a Konstantin téren felállított négy jelképes, virágokkal díszített oltár előtt.
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
2026. november 4-én A Szentírás magyar hangon - Fordítás, Hagyomány, Lehetőség címmel rendez konferenciát a Váci Egyházmegyei Könyvtár és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A rendezvény középpontjában Káldi György első teljes magyar katolikus bibliafordítása áll, amelynek megjelenése 1626-ban egyik meghatározó mérföldköve volt a magyar nyelvű katolikus Bibliafordítások történetének.
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »