CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Váci Egyházmegye CsaládKözpontja nyárzáró hálaadó zarándoklatot szervez Márianosztrára, amelyre az egyházmegye valamennyi családközösségéből szeretettel várják a résztvevőket.A CsaládKözpont nagy lehetőségnek éli meg, hogy idén is számtalan család eljut családtáborokba az egyházmegye támogatásával. Vannak olyan családok, akiknek ez az egyetlen nyaralási lehetőségük és vannak olyanok, akik ilyenkor élik meg legintenzívebben a közösséghez, Krisztushoz tartozás élményét.
Adjunk hálát ezért közösen augusztus 31-én, szombaton, egy félnapos zarándoklaton, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában (2629 Márianosztra, Pálosok tere 2.).
Az odajutás lehetséges gyalogosan, kisvonattal és autóval.
Indulás: 8:00-kor a szobi Szent László római katolikus templom elől.
Összesen 6 km gyaloglásra kell számítani, amelyet 2,5 óra alatt lehet megtenni.
Amit érdemes hozni: túracipő, szendvics, víz, esőkabát
A kisvonat 9:25-kor indul Szobról, amely 9:45-re van Márianosztrán. (A vonatjegyet a résztvevők egyénileg intézik.) A vasútállomástól néhány perces sétával érhető el a Bazilika.
A szentmisét Rolik Róbert atya, a Váci Egyházmegye családreferens papja celebrálja, a lélekemelő zenei szolgálatot pedig az Eucharist Zenekar adja.
Legyünk minél többen ezen a családos, nyárzáró alkalmon! Várunk mindenkit szeretettel!
Kérjük, ha tehetik, regisztrálják magukat egy várható létszám megírásával és a családtáborukon készült fénykép elküldésével a csaladpasztoracio@vaciegyhazmegye.hu e-mailcímen.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »