CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
2024. november 22-én, pénteken Márianosztrán 17:30-kor rendhagyó könyvbemutatót tartanak zenés imával és tanúságtétellel.
A könyvet ezekkel a szavakkal ajánlja Bíró László püspök atya az olvasók figyelmébe:
"Ez a kiadvány, amit kezében tart az Olvasó, hiteles szerzők visszhangjaként keletkezett. Bátorításként íródott, hogy ne fáradjunk bele a hűségre törekvésbe, valamint a hitből fakadó szabadságunk ne szürküljön el, hanem életünknek egyre mélyebb tapasztalata lehessen. Egyházunk ne színtelen, szomorú arcú intézmény, hanem eleven közösség legyen a jelen társadalmunkban!"
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A váci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-én kezdődik a Március 15. téren zenei programokkal.
Szeptemberben ismét különleges kulturális és lelki élményekkel várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál Vácon. A programsorozat idén is gazdag kínálattal – lélekemelő koncertekkel, személyes tanúságtételekkel, könyvbemutatóval és inspiráló találkozásokkal – hívja közös megélésre a művészet és a hit iránt fogékony látogatókat.2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt...
Összes program »