CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Az Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség felhívását tolmácsoljuk.Időpont: 2025. március 28-30.
Helyszín: Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium (2151 Fót, Vörösmarty Mihály u. 4.)
Költség: 5000 Ft/fő
Gyertek, jelentkezzetek és hívjátok barátaitokat is!
Mi az Összrégiós Találkozó?
Az Összrégiós Találkozó a Váci Egyházmegye legnagyobb létszámú és múltú ifjúsági hétvégéje, melynek célja az egyházmegye területén élő fiatal önkéntesek és érdeklődő fiatalok találkozása egymással, és Istennel.
További fő célunk, hogy az egyházmegye régióinak ifjúsági nyári táboraiban elhangzó ifjúsági előadások nyersanyagát önkénteseink (kisebb testvérek) meghallgassák és feldolgozzák, és elkezdjük a felkészülést a nyári táborokra.
Kiket várunk?
Elsősorban várjuk régióink önkénteseit, kisebb testvéreit, hogy megkezdhessük készületünket a nyári táborokra.
Mellettük pedig várunk minden érdeklődőt a 12-30 éves korosztályból, aki szívesen tart velünk a rendezvényen akár csak egy-egy programra vagy az egész hétvégére.
Forrás és kép: mente.hu
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
Október 15. és 17. között rendezik meg a 31. Családkongresszust Vácon, a PüspökVác épületében, „Egy test – Érted adatik” – Házasság és Eucharisztia címmel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának szervezésében. Mottó: „És a kettő egy test lesz, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,31–32)
Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából idén rendkívüli ferences jubileumi évet ünnepel a Katolikus Egyház.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »