CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén, március 25-én.„Mária testében nem nemző, hanem teremtő erővel fellépő harmadik isteni Személy működését tapasztaljuk ezen az ünnepen, aki által Isten már a kezdet kezdetén is mindent alkotott (vö. Ter 1,2) és akinek erejében a Mindenható az idők végén majd mindent újjá is teremt (vö. Jel 21,5)” – írja Kovács Zoltán mariológus.
Úgy tűnhet, hogy a nagyhét és a húsvét ünnepének közelsége elhomályosítja ezt az ünnepet, a korábbi évszázadokban éppen ez a szoros közelség emelte ki ugyanakkor Urunk megtestesülése hitbéli jelentőségét.
Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust.
Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a Hitvallást imádkozva „...megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett...” szavak alatt térdet hajtunk.
Ima: Istenünk, te azt akartad, hogy örök Igéd a Szent Szűz méhében emberi testet öltsön. Add, kérünk, hogy mi, akik Megváltónkat valóságos Istennek és valóságos embernek valljuk, isteni természetének is részesei lehessünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Fotó: Fra Angelico: Angyali üdvözlet
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Magyar Kurír
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »