CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Virágvasárnap a Katolikus Egyház Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg. Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket.A szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap az alábbi imával megáldja:
„Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.”
Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában és hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás annak az eseménysornak a kezdete, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be. Ezáltal hozza el a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.
Vácon a virágvasárnapi szertartás a Barátok temploma előtt kezdődik 9.30-kor barkaszenteléssel, majd onnan voul át a körmenet a Nagyboldogasszony–székesegyház, ahol a szentmisét (kb) 10 órakor Marton Zsolt váci püspök mutatja be.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »