Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmise áldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.

A nagypénteki szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk Istenhez, hogy hallgassa meg az Egyház, az emberiség nagy kéréseit. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

Ezután a pap a Feketevasárnapon (Nagyböjt 5. vasárnapján) letakart feszületről leveszi a leplet és kezdetét veszi a kereszthódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Ő az, aki ma is szenved Egyházáért. Személyesen hív meg minket, hogy előtte leboruljunk és megvalljuk: Ő az egyedüli Megváltónk, akinek segítségére mindannyian rászorulunk. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.

Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és a hívek keresztúti ájtatosságot végeznek.

Végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem Húsvét. A Húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a végtelen jóság, Isten, a feltámadt Élet győzelme.