CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
„Boldog az az ember, akinek ereje Benned gyökerezik, és akinek szíve zarándokútra készül." Zsoltár 84,6A reménység évéhez kapcsolódunk elmélkedéseinkben: „Remélem, hogy ez az időszak valóban alkalom lesz a megtérésre és arra, hogy az evangélium fényében tekintsünk az életünkre” - Ferenc pápa szavaihoz kapcsolódva mi is reméljük, hogy ez a zarándoklat egy lehetőség lesz mindannyiunk számára a még mélyebb istenkapcsolat megélésére, és mindenkit buzdít a remény közvetítésére embertársaink felé.
9 órától dicsőítés, tanúságtétel és gyónási lehetőség várja a zarándokokat.
Molnár-Gál Béla diakónus tanítását és elmélkedését 10 órakor hallgathatjuk meg, majd a 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Székely János püspök lesz.
9:30-12:30 között a gyermekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt.
Ebéd után pedig a résztvevő zarándok csoportok rövid, 5-8 perces rövid műsorát tekinthetjük meg.
*
A nyári roma zarándoklat 2003 óta mintegy 1000 fő részvételével évről évre megrendezésre kerül, állandó helyszíne Szentkút lett. Az ország mintegy 30 településéről érkeznek a hívek.
A cigány vallásosság hagyományos megnyilvánulása a zarándoklat. Mindkét nemzeti kegyhelyen, Szentkúton és Máriapócson, valamint Csatka-Szentkúton nagy hagyománya van a roma zarándoklatoknak és búcsúknak.
A zarándoklás nem csak a roma kultúra része, hanem a személyes hit és a közösségi megújulásának eszköze is.
A zarándoklatot a Boldog Ceferino Intézet, az MKPK cigánypasztorációért munkálkodó szervezete szervezi.
Regisztrációs felületet itt lehet elérni.
Kapcsolat: Szabó Veronika +36 30 161 2577
asszisztens@boldogceferinointezet.hu
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »