CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Az idei program mottója: „Legyetek a reményben örvendezők, az imában állhatatosak!” (Róm 12,12)A Pálos 70 zarándoklattal olyan út létrehozása volt a cél, amely a természetjáráson túl egy belső út járására is meghív. Teljes gyalogos útvonal két élő pálos kegyhely és kolostor, a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra között vezet, érintve az egykor virágzó, ma már csak romjaiban meglévő kolostorokat, valamint további szakrális és történeti, természeti helyszíneket.
Forrás és plakát: Pálos 70, Magyar Kurír
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
Október 15. és 17. között rendezik meg a 31. Családkongresszust Vácon, a PüspökVác épületében, „Egy test – Érted adatik” – Házasság és Eucharisztia címmel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának szervezésében. Mottó: „És a kettő egy test lesz, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,31–32)
Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából idén rendkívüli ferences jubileumi évet ünnepel a Katolikus Egyház.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »