CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Advent második vasárnapja a keresztény kultúrkörben a remény üzenetét hordozza, a második gyertya meggyújtása nálunk római katolikusoknál a liturgia szerinti miseruhával megegyezően lila színű.A fény Isten attribútuma, mely rendkívüli hagyománnyal bír a régi időkből. A keresztény szimbolika megőrizte ezt a hagyatékot, hiszen az adventi koszorú Isten végtelen szeretetére utal, a díszítéshez használt örökzöld pedig azt a reményt jelzi, amellyel az ember a teremtője felé fordul. Ahogy előre haladunk a gyertyagyújtással, úgy lesz a koszorú körül mind világosabb, a növekvő fény pedig a második isteni személyként tisztelt Jézus eljövetelének, a Megváltó születésének közeledtére világít rá.
A második gyertyával az adventi koszorún fellobban a remény lángja, amelyről Ézsaiás próféta (35:3-4) így beszélt a Bibliában: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erősekké a roskadozó térdeket. Mondjátok meg a remegő szívűeknek, legyetek erősek, ne féljetek. Íme jön Istenetek.”
A remény és a várakozás gondolatát a költők is összekapcsolták: például Juhász Gyula Betlehem című versében mindezt így fogalmazta meg:
„Könnyes szeme bámulja báván
A betlehemi csillagot,
A jó reményt, mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!”
Keressük mi is ugyanúgy Isten fiát, mint ahogyan a háromkirályok is tették egykoron, hittel és reménnyel szívünkben, és kövessük azt a csillagot, mely az éj sötétségében is képes arra, hogy a betlehemi istállótól kezdve az összes hajlékig mindenhol az isteni szeretet fényét világítsa!
Fotó: Magyar Kurír
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A váci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-én kezdődik a Március 15. téren zenei programokkal.
Szeptemberben ismét különleges kulturális és lelki élményekkel várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál Vácon. A programsorozat idén is gazdag kínálattal – lélekemelő koncertekkel, személyes tanúságtételekkel, könyvbemutatóval és inspiráló találkozásokkal – hívja közös megélésre a művészet és a hit iránt fogékony látogatókat.2026. szeptember 4. péntek
Rozália
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »