A fény Isten attribútuma, mely rendkívüli hagyománnyal bír a régi időkből. A keresztény szimbolika megőrizte ezt a hagyatékot, hiszen az adventi koszorú Isten végtelen szeretetére utal, a díszítéshez használt örökzöld pedig azt a reményt jelzi, amellyel az ember a teremtője felé fordul. Ahogy előre haladunk a gyertyagyújtással, úgy lesz a koszorú körül mind világosabb, a növekvő fény pedig a második isteni személyként tisztelt Jézus eljövetelének, a Megváltó születésének közeledtére világít rá.

A második gyertyával az adventi koszorún fellobban a remény lángja, amelyről Ézsaiás próféta (35:3-4) így beszélt a Bibliában: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erősekké a roskadozó térdeket. Mondjátok meg a remegő szívűeknek, legyetek erősek, ne féljetek. Íme jön Istenetek.”

A remény és a várakozás gondolatát a költők is összekapcsolták: például Juhász Gyula Betlehem című versében mindezt így fogalmazta meg:

„Könnyes szeme bámulja báván

A betlehemi csillagot,

A jó reményt, mit körülállnak

Szegények, árvák, magyarok!”

Keressük mi is ugyanúgy Isten fiát, mint ahogyan a háromkirályok is tették egykoron, hittel és reménnyel szívünkben, és kövessük azt a csillagot, mely az éj sötétségében is képes arra, hogy a betlehemi istállótól kezdve az összes hajlékig mindenhol az isteni szeretet fényét világítsa!

Fotó: Magyar Kurír