CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Új élet Krisztusban kurzus papoknak, diakónusoknak, plébániai és közösségi szolgálóknak - mindazoknak, tenni szeretnének közösségük, plébániájuk megújulásáért és az evangelizációért, és ehhez készen állnak először önmaguk megújulni!Az Új élet Krisztusban kurzus témája a krisztusi örömhír, ahol Isten életre szóló ajándékkal vár minden résztvevőt!
Ez a kurzus neked szól,
A hétvége előadásokból, imákból, énekekből, gyakorlatokból áll – nem csupán hallgatásból, hanem részvételből.
Gyere el, ha szeretnéd megtapasztalni:
„Ha ismernéd Isten ajándékát.” • Jn 4,10
Tanúságtétel:
„Hatalmas élmény volt látni a csodákat testközelből, ahogy a Szentlélek átjárja a társaimat és engem is.” (Andris)
„Isten megmutatta, hogy mindig van több és sosem elégedhetek meg a szeretetével, mivel arra hív, hogy egyre jobban megismerjem Őt.” (Benedek)
„Mindenkinek szüksége van a Mennyei Apukánk szeretetére. Nekem is. És most már tudom, hogy ez a szeretet nekem is szól.”
„Az első este már megtapasztaltam, hogy Isten szeret, betölt, velem van. Minden előadásban kaptam valami személyesen nekem szólót, és minden gyakorlati rész közel vitt egy lépéssel az Úrhoz. A közbenjáró imában pedig megkaptam azt a személyes megerősítést, amire itt és most pont nekem szükségem van.”
Kurzusigazgató: Joanovits Róbert, Obo
Koordinátor: Kovács Zoltán atya
Team további tagjai: Nagy Róbert atya, Simon Zoltán diakónus, Kunszabó Zoltán diakónus, Gállné Busai Barbara, Zámbó Anikó
Kezdés: 2026. január 19., hétfő 17.00
Befejezés: 2026. január 21., szerda 15.30
Helyszín: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpont
2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.
Szállás:
A kurzus helyszíne a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpont.
Minden résztvevő esetében háromféle szállástípus lehetőséget kínálunk:
Egyágyas szoba, normál étkezéssel (39 000 Ft)
Egyágyas szoba, speciális étkezéssel (43 000 Ft)
Kétágyas szoba, normál étkezéssel (34 000 Ft)
Kétágyas szoba, speciális étkezéssel (38 000 Ft)
Háromágyas szoba, normál étkezéssel (30 000 Ft)
Háromágyas szoba, speciális étkezéssel (34 000 Ft)
A szobák korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a beérkezett érvényes jelentkezés sorrendjében tudjuk biztosítani őket. Javasoljuk, hogy jelentkezésedet minél hamarabb küldd be, hogy olyan szoba jusson neked, amit szeretnél.
Hozzájárulás:
A programot a Szent András Evangelizációs Alapítvány támogatja résztvevőnként 10 000 Forinttal. Ennek köszönhetően a kurzust a hivatalos szálláshelyi áraknál is kedvezőbb árakon tudjuk meghirdetni.
Jelentkezni a szállás és étkezési igény megadásával az űrlap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével lehet.
A programot a Szent András Evangelizációs Alapítvány olyan módon is támogatja, hogy a technikai költségeket (eszközök, utazás, terembérlés) és a teljes szolgálócsapat (team) szállás- és étkezési költségét is fedezi.
A jelentkezés a befizetett részvételi díj átutalásával válik érvényessé.
Fizetés módja: átutalás, 2026. január 11-ig.
Utalási adatok
Lemondási feltételek
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet.
Kérjük, jelentkezz mielőbb! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!
Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban!
A kurzust min. 15 jelentkező esetén szervezzük meg.
Jelentkezési határidő: 2026. január 11., vasárnap
Jelentkezési lap: Letölthető a honlapról.
Hozz magaddal:
További információk:
Szent András Evangelizációs Iskola, Titkárság
titkarsag@ujevangelizacio.hu
| uj_elet_krisztusban_papok_mariabesnyo_plakat.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Június 20-án, szombaton 15:30 és 23:00 óra között újra felfedezhetik az érdeklődők Vác egyházi kincseit - ahogy nem mindig láthatók. Egyetlen karszalaggal megnyílik a múlt: barangoljon a Püspöki palota patinás falai között, fedezze fel egyedi idegenvezetőkkel az Egyházművészeti Gyűjtemény titkait, lépjen be a monumentális Székesegyházba, és csodálja meg a naplementét a Toronykilátóból.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »