CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
2026. március 28-án, szombaton 15 órakor immár harmadik alkalommal rendezik meg a Benczúrfalvi Passiót a benczúrfalvai Szent Antal Fogadalmi Keresztúton. A passiójáték során Jézus Krisztus szenvedéstörténete elevenedik meg a keresztút stációinál. A résztvevők nem hagyományos színpadi előadást láthatnak: a szereplők a keresztút állomásain élő életképekben jelenítik meg Krisztus szenvedéstörténetének állomásait.
A kezdeményezést a „Magyarország Passió” szellemisége inspirálta, és célja, hogy a nagyböjti időszakban a hit, a művészet és a közösség találkozásának különleges élményét kínálja.
A Benczúrfalvi Passió hagyományteremtő szándékkal indult, és az elmúlt években egyre több látogatót vonzott: a környék településeiről és az ország távolabbi pontjairól is érkeztek érdeklődők, hogy együtt éljék át Krisztus szenvedésének történetét a különleges szabadtéri helyszínen.
Az idei előadás különleges jelentőséggel bír a szervezők számára. A kezdeményezés egyik elindítója, dr. Lipthay Erzsébet báróné, aki 2025. június 24-én elhunyt. Az általa megálmodott és elindított passió hagyományát azonban tovább viszik: a szervezést férje, báró Lipthay Antal, valamint a Pro Arte et Natura Alapítvány elnöke, Ferencz Zoltán folytatják.
A 2026-os előadásban Jézus szerepét Rácz Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója alakítja.
A Benczúrfalvi Passió különlegessége, hogy a helyi közösség aktív részvételével valósul meg: a szereplők, segítők és szervezők között sok a helybéli önkéntes, akik közös munkájukkal hozzák létre ezt a spirituális és kulturális eseményt.
Az előadás után a látogatók a kápolnában megtekinthetnek egy különleges kiállítást is: a római Santo Stefano Rotondo templom metszeteiből készült válogatást, amely dr. Németh László atya gyűjteményéből származik.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a nagyböjti időszak egyik különleges közösségi eseményére.
Időpont: 2026. március 28. (szombat) 15:00
Helyszín: Szent Antal Fogadalmi Keresztút, Benczúrfalva
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A váci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-én kezdődik a Március 15. téren zenei programokkal.
Szeptemberben ismét különleges kulturális és lelki élményekkel várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál Vácon. A programsorozat idén is gazdag kínálattal – lélekemelő koncertekkel, személyes tanúságtételekkel, könyvbemutatóval és inspiráló találkozásokkal – hívja közös megélésre a művészet és a hit iránt fogékony látogatókat.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »