CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Virágvasárnap a Katolikus Egyház Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg. Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket.A szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap az alábbi imával megáldja: „Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.”
Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában és hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás annak az eseménysornak a kezdete, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be. Ezáltal hozza el a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Forrás: MKPK
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A váci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-én kezdődik a Március 15. téren zenei programokkal.
Szeptemberben ismét különleges kulturális és lelki élményekkel várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál Vácon. A programsorozat idén is gazdag kínálattal – lélekemelő koncertekkel, személyes tanúságtételekkel, könyvbemutatóval és inspiráló találkozásokkal – hívja közös megélésre a művészet és a hit iránt fogékony látogatókat.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »