CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A húsvét utáni negyvenedik napon ünnepli az Egyház az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik az ószövetségi Írásokat és a róla szóló jövendöléseket.
Lukács evangéliuma leírja Jézus mennybemenetelét
Jézus búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” (Lk 24,50-53)
A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az Írásokat, pünkösdkor minden világos lesz az apostolok számára, ahogy Péter beszédeiből láthatjuk.
Részletesebben az Apostolok Cselekedeteiben, ahol folytatódik Jézus üdvözítő művének története szemléletesen olvashatjuk az Olajfák hegyi mennybemenetelt:
Jézus előbb küldetést ad apostoloknak, hogy az elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az örömhírt. „E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehérruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a menybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybeszállt.” (ApCsel 1,-11)
Bár Jézus megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
Kép: Wikipédia (John Singleton Copley: A felemelkedés)/Magyar Kurír
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Egyházmegyénk szellemi és lelki szíve, a váci Nagyboldogasszony-székesegyház idén ünnepli felszentelésének 254. évfordulóját. A székesegyház nem csupán lenyűgöző méreteivel és építészeti tisztaságával magasodik a Dunakanyar felé, hanem az évszázados hit, a megújulás és az összefogás élő szimbólumaként is szolgál.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »