CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén május 24-re esik. „Erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)Isten Lelke - aki kezdettől fogva, már a teremtés hajnalán jelen volt (Ter 1,2), aki rejtetten, képekben és szimbólumokban megjelent az ószövetségi könyvekben és Jézus életében is - húsvét után ötven nappal ismét rejtetten, titokzatos módon lángnyelvek formájában kiáradt Jézus anyjára, Máriára és a tanítványokra, és erőt kaptak ahhoz, hogy Jézus tanúi legyenek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt a Lélek erejével eljussanak egészen a föld végső határáig (vö. ApCsel 1,8).
Az ószövetségi pünkösd jelentése és elnevezése az évszázadok során sokat változott: kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később új értelemmel gazdagodott: Jézus korában már bizonyosan a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe volt. A Szentlélek kiáradása a tanítványokra, és az Istentől kapott törvény ünnepének egybeesése gazdagítja az ünnep tartalmát: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem a törvény szavait befogadó emberek szívébe is.
A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.
Pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik.
2018-ban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünneplünk.
Kép: Grão Vasco, Pünkösd, 1534-1535, őrzési hely: Szent Kereszt Monostor, Coimbra, Portugália
Forrás: MKPK
2026. május 25. (hétfő) 10:00 órától a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban Marton Zsolt megyéspüspök bérmál.
Cím: Vác, Konstantin tér
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »