CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Sarlós Boldogasszony ünnepe (liturgikus nevén Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, vagyis a Vizitáció) a keresztény világ egyik legbensőségesebb Mária-ünnepe, amelyet Magyarországon hagyományosan július 2-án tartunk. A teológiai tartalom Lukács evangéliumára épül. Mária, miután az angyali üdvözletből megtudta, hogy gyermeket vár, azonnal útra kelt, hogy meglátogassa és segítse idős, szintén áldott állapotban lévő rokonát, Erzsébetet.
Az első találkozás: Mária méhében Jézussal, Erzsébetében pedig Keresztelő Jánossal találkozott. A magzat János felujjongott anyja méhében a Megváltó közelségétől.
A szeretet sietsége: Mária nem önmagával volt elfoglalva. Azonnal indult, hogy szolgáljon.
A Magnificat születése: Erzsébet köszöntésére Mária a híres hálaénekével, a Magnificat-tal válaszolt:
Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: Íme ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta,
hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Ámen
*
Ima Sarlós Boldogasszony ünnepére
Úr Jézus Krisztus, Te már édesanyád, Mária méhében is áldást és örömet hoztál Erzsébet házába.
Sarlós Boldogasszony napján kérünk Téged, adj nekünk olyan készséges és szerető szívet, mint amilyen Máriáé volt. Taníts meg minket késedelem nélkül elindulni a felebarátaink felé, meglátni a rászorulók szükségét, és szeretettel szolgálni őket.
Kérünk, áldd meg mindennapi munkánkat, életünk aratását és a fáradozásaink gyümölcsét. Óvd és oltalmazd a várandós édesanyákat, a családokat és a szegényeket. Engedd, hogy a Te jelenléted a mi szívünkben is ujjongást és békét teremtsen, és életünkkel mindennap a Te jóságodat magasztalhassuk.
Sarlós Boldogasszony, lépteink oltalmazója, imádkozz értünk!
Ámen.
A búcsú vasárnapján, július 5-én Mátraverebély-Szentkúton 11:00 órától ünnepi szentmisét ünnepelhetünk, amelyen sor kerül a fiatal párok megáldására is. A szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálja.
*
Együttjárók, jegyesek, fiatal házasok és gyermekre vágyók zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton
BÚCSÚ NAPJA - július 2. csütörtök
6.50 Laudes
7.15 Szentmise (Bezzegh Kelemen OFM)
10.30 Énekes Mária-köszöntő
11.00 Szentmise, körmenet (Orosz Lóránt OFM)
BÚCSÚ VIGÍLIÁJA – ORSZÁGOS ROMA ZARÁNDOKLAT - július 4. szombat
9.00 Gyülekező, köszöntés
9.30 Dicsőítés
10.00 Tanítás, tanúságtétel, szentségimádás
11.00 Szentmise (Székely János szombathelyi megyéspüspök)
15.00 Gyalogos zarándokok fogadása
17.00 Gyóntatás, rózsafüzér
18.00 Szentmise és gyertyás körmenet (Hermann Áron OFM)
19.30 Vesperás
20.00 „Kiáltás” imádság a Mária Rádió közvetítésében a hazáért
BÚCSÚ VASÁRNAPJA - július 5.
08.00 Zarándokok fogadása, gyóntatás
09.00 Szentmise (Palkó Julián OFM)
10.15 Énekes Mária-köszöntő
11.00 Ünnepi szentmise a fiatal párok megáldásával (Marton Zsolt váci megyéspüspök)
14.00 Litánia, zarándokok és kegytárgyaik megáldása (Bezzegh Kelemen OFM)
18.30 Vesperás
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »