CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
„Nem vész el semmi, mely nemes, dicső,A nap programja:
10 óra a Kőkereszt téren gyülekező, majd
a Szent Korona másolatának
fölvonulása a templomba, koronaőrök kísérete mellett
10:30 A Szent Korona másolatának elhelyezése a templomban
11 óra Ünnepi szentmisét mutat be Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök
12:45 Előadás a Szent Koronáról:
Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke
A Szent Korona másolata 17 óráig tekinthető meg a templomban
A téren kézműves- és bőrdíszműves-vásár!
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel rendezik meg a Pueri Cantores Magyar Szövetség (PCMSZ) I. Nemzetközi Kórustalálkozóját idén július 10. és 13. között Gödöllőn. Az eseményen tizenhét magyar és külföldi kórus énekel közös vesperáson és szentmisén, ad koncertet együtt és külön-külön; tart békeimát, felvonulást és zarándoklatot. A kezdő szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök vezeti.
A Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány szeretettel meghívja Önt és barátait a L’Art26 Kárpát-medencei képzőművészeti programsorozat „Lámpások szigete” című erdei kiállításmegnyitó ünnepségére, ahol értelmi fogyatékossággal élő képzőművészek alkotásait mutatják be a Börzsöny szívében.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »