CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Szombaton, 2014. december 6-án 15 órai kezdettel a csörögi római katolikus templomban Csörögi Adventi Kiállítás címmel nyílik tárlat a 45 éve alakult Gyulai Nyári Művésztelep két alapító tagja, Szakáll Ágnes festőművész és Lakatos J. Péter restaurátor művész munkáiból. A megnyitón Lakatos J. Péter előadóművészi tehetségét is bemutatja adventi irodalmi összeállításában.Idén 45 éve alakult meg a Gyulai Nyári Művésztelep. Személyes jó kapcsolat révén, két alapító tagot hívtunk meg a művésztelepről a csörögi templomba Szakáll Ágnes festőművész és férje, Lakatos J. Péter restaurátor művész személyében. Adventi rendezvényünkön az ő műveikből nyílik kiállítás. Lakatos J. Péter előadóművészi tehetségét is bemutatja nálunk, adventi irodalmi összeállításában. Szeretettel invitáljuk az érdeklődőket, 2014. december 6-án, szombaton, 15 órakor kezdődő „Csörögi Adventi Kiállítás” című programunkra. A kiállítás megnyitón tehetséges csörögi fiatalok működnek közre: Hárs Anna – hegedűszóló, Hárs Róza ének és Pertis Botond, P. Katica és P. Virág – kamarazene.
P. Sándor pasztorális biz. tag, szervező
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »