Az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának fogantatása. Ezt a tényt, üdvtörténeti jelentősége miatt, a hagyomány alapján, ex cathedra döntéssel dogmaként hirdette ki IX. Pius pápa 1854. december 8-án, az Ineffabilis Deus bullában.

A kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó. A tétel dogmatikailag fokozatosan bontakozott ki az Egyház hitében. Az efezusi zsinatig (431) Mária kegyelmi kiváltságai bele vannak foglalva a második Éva szerepébe, az Isten anyját megillető szentségbe és az Istennek önmagát átadó szüzességbe.

Az egyházi íróknál Mária testben és lélekben egészen szent és ha születése természetes volt is, telve volt kegyelemmel.  Nazianzi Szt. Gergely szerint Mária „egészen megtisztult, mielőtt fiát foganta”. Ez önmagában nem állítja, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, de tükrözi a meggyőződést Mária valamilyen kiváltságáról. A Nyugati egyházatyáknál megtalálható az állítás, hogy Mária nem lehetett az ördög hatalma alatt. - Az efezusi zsinat után a tétel egyre jobban kibontakozott a keleti atyáknál is és az irányzat megmaradt a keleti egyházszakadás (1054) után is, és csak a 16. sz-tól a protestantizmus befolyására akadnak ellenzői az ortodoxiában.  A 7. sz-tól Keleten már ünnepelték Mária fogantatását, s az ünnep a 9. sz-tól Nyugatra is átterjedt.

Továbbiak az ünnepről itt.