CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Eger városában az ún. Érseki Papnevelő Intézet, köznapi nyelvén szeminárium nyílt napokat rendez azoknak a fiatalembereknek a számára, akik érdeklődést éreznek magukban a papi hivatás iránt, akik el tudnánk képzelni magukat még a XXI. században is római katolikus papként.Helyszín: Érseki Papnevelő Intézet – Eger, Foglár u. 6. (papnevelő intézet)
Időpont: 2015. március 27. péntek – március 29. vasárnap
- A hétvége jelmondata: „Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban” (Jn 17,19).
- Péntek délután 18.00 óráig érkezzenek a szemináriumba, és vasárnap az ebéddel fejeződik be a közös program.
- A középiskolás korú vagy annál idősebb fiatalokat várjuk. Az alsó korhatár 14 év.
- A plébánosokat arra kértük, hogy 2015. március 20-ig jelezzék a résztvevők neveit és életkorát, hogy a szükséges előkészületeket meg tudjuk tenni. Ezért kérjük, hogy az érdeklődőket irányítsuk a plébános vagy lelkivezető atyákhoz, segítsük őket a személyes találkozó, megbeszélés összehozásában!
Mellékeljük a nyílt hétvége időpontját, programját, a jelentkezési lehetőség módját.
Az érseki papnevelő honlapja: http://szeminarium.eghf.hu
Egri Hittudományi Főiskola honlapja: http://www.eghf.hu/
Facebook-oldal, ahol kispapok, papok várják a kérdéséket papi hivatással kapcsolatban, s szívesen adnak eligazítást: Gaudete
Elérhetőségek:
Szabó József spirituális;
Tel: 06/36-312-916/116-os mellék
Mobil: 06/30-260-64-38
e-mail: szabo.jozsef.69@egriegyhazmegye.hu
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »