„Szeretteim! Ma született a mi üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk” – így kezdi Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédét, megjelölve a keresztény öröm forrását. Mindig nagy öröm, ha egy gyermek születik, ha új élet indul el, kibontakozik. A megtestesült Isten Fia maga az Élet, isteni életünk forrása, ajándékozója. Az istenfiúság kegyelmét közli Lelke által: a Benne hívők Isten fogadott gyermekei, az örök élet várományosai. (Róm 8, 12–17)

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől, e hittételt december 8-án ünnepeljük.
A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, amelyet az első írásos emlékek szerint a 8. században még december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel az ünnep Nápolyban és Szicíliában, de a 10. század elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

Az idei esztendőben november 29-én, vasárnap vette kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak.

Krisztus, a mindenség királya – Gondolatok az olvasmányokhoz (2Sám 5,1–3; Kol 1,12–20; Lk 23,35–43)

Az egyházi év utolsó vasárnapján Jézus Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük.

Szent Márton Napjának közeledtével a háziasszonyok otthon a konyhákban, finomabbnál-finomabb libacsemegékkel készülnek az ünnepre. Ne feledkezzünk meg azonban az Ünnepelt valódi személyéről és életszentségének iránymutató példájáról.