CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR »
A Váci Egyházmegyei Televízió adásában a hetedik Országos Ultreya-ról, a Tilma Gyermekművészetért Alapítvány munkájáról és a 25 éves fennállását ünneplő Váci Kolping Család eseményéről készült összeállítást láthatják.1. A hetedik Országos Ultreya-t a Váci Egyházmegye cursillósai szervezték, amelynek a váci székesegyház adott otthont 2018. szeptember 22-én. A templom padsorai megteltek az ország különböző szegleteiből érkezett vendégekkel, hogy közösen dicsőítsék Istent és együtt töltekezzenek a majd egész napot átívelő programokon. Az egybegyűlteknek a délelőtt folyamán dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök tartott előadást. Ezt követően tanúságtételek hangoztak el, majd dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét. A bevezetőben arra kérte a jelenlévőket, nyissák ki szívüket és lelküket, hogy a Szentlélek kegyelme eltölthessen mindenkit: „Legyünk az Úristen képmásai, tükrei ebben a világban!”
2. A Tilma Gyermekművészetért Alapítvány „A legnagyobb szeretet” címmel nemzetközi gyermekrajzpályázatot hirdetett óvodás kortól a gimnazista korosztályig. A rajzpályázat megálmodója Basa Ottóné Révész Erzsébet művésztanár, aki 2009-ben hozta létre a Tilma Alapítványt azzal a céllal, hogy segítse azokat a tehetséges gyermekeket, kiknek életében értékes helyet foglal el a művészet szeretete. Az alapítvány által szervezett, mára világméretűvé terebélyesedett gyermekrajzpályázatok és kiállítások legfontosabb küldetése, hogy a gyermekek rajzain keresztül évről évre szeretetet vigyen az emberek szívébe.
A zsűrizett alkotásokból 2020 májusában, az 52. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából rendeznek majd kiállítást Hatvanban és Budapesten.
Most a XIV. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójára látogatunk el a Hatvani Galériába.
3. Kolping Adolf mint kölni egyházmegyés katolikus pap 1849-ben indította el mozgalmát. Teológiai tanulmányai és pappá szentelése előtt iparosként a cipész szakmában dolgozott. Fiatal káplánként személyes küldetését abban ismerte fel, hogy a nyomasztó szociális problémák enyhítésére szentelje életét. A katolikus legényegylet megalapításával a fiatalokat ki akarta vezetni az elszigeteltségükből, életük sikeres megoldásához kívánt segítséget nyújtani közös művelődés és önsegélyezés megszervezésével.
A Kolping-mozgalom alapját a Kolping-családok képezik. Az egyes Kolping-családok rendszerint plébániákon szerveződnek.
Idén ünnepelte fennállásának és működésének 25 éves évfordulóját a Váci Kolping Család. Az ünnepi szentmisét dr. Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta, mely ünnepségen pécsi és szombathelyi kolpingosok is együtt ünnepeltek a váciakkal.
Szent Ágota a 3. században élt Szicíliában, nemesi családból származott, és fiatalon Istennek szentelte életét. Szépsége és hite miatt sokan megkörnyékezték, de hű maradt elhatározásához. Letartóztatták, megkínozták, majd vértanúhalált halt, rendíthetetlenül kitartva Krisztus mellett.
2026-ban január 18. és 25. között rendezték meg világszerte az Ökumenikus imahetet, amelyhez a korábbi évekhez hasonlóan Vác városa is csatlakozott. A helyi imaalkalmak a városban működő négy keresztény felekezet - baptista, evangélikus, református és római katolikus - együttműködésével valósultak meg.
Szalézi Szent Ferenc 1567-ben született Franciaországban nemesi családban. Püspökként mindenkit szeretettel és türelemmel szolgált, kortársai a jó pásztor megtestesítőjeként tisztelték. Írásaival és lelkipásztori munkájával nemcsak híveket térített vissza, hanem az újságírók és írók védőszentjévé is vált.
Cappenbergi Szent Gottfried világi nemesként élt, majd vagyonát szétosztva belépett a premontrei rendbe, és Cappenbergben kolostort alapított. Alázatos, imádságos életével és az Egyház iránti hűségével vált példaképpé, különösen a szegények szolgálatában.2026. február 25. szerda
Géza
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek,...
Összes program »