CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
Mentés ifjúsági találkozó, vidéki plébániai fejlesztések, tudományos konferencia látható a műsorban.1. Az Észak-Duna menti Nagyboldogasszony Közösség november elején őszi találkozót szervezett Kismaroson, melynek fő témája a teremtett világ védelme volt. A kétnapos találkozó során előadások, kiscsoportos beszélgetések, játék várta a fiatalokat, valamint találkozhattak a Váci Egyházmegye új püspökével, Marton Zsolttal is, aki szívesen válaszolt a fiatalok kérdéseire.
2. 2019. november 3-án Marton Zsolt váci megyéspüspök Szalmatercsen majd Ságújfaluban mutatott be szentmisét és a megtérés fontosságára hívta fel a hívek figyelmét. A megyéspüspök Szalmatercsen felszentelte a felújított templomtetőt és az orvosi rendelőt, Ságújfaluban pedig a Szent László Közösségi Házat, mely a Magyar Falu program keretén belül valósulhatott meg. A ságújfalui 80 éves Szent László-plébániatemplomban az ünnepi szentmisén zenei szolgálatot teljesített a Lumen Christi gospel kórus.
3. A Magyar Tudományos Akadémia programsorozatában A magyar tudomány napja alkalmából az Apor Vilmos Katolikus Főiskola az "Értékteremtő tudomány" mottóhoz kapcsolódóan szervezte meg a Tudomány és Vallás Konferenciát. A kétnapos konferencián neves tudósok előadásait hallgathatták meg az érdeklődők.
A húsvétvasárnapi evangéliumban Mária Magdolna napkelte előtt kimegy Jézus sírjához, és megrémül az üres sír látványától. Elmondja Péternek és Jánosnak, akik szintén kimennek a sírhoz, de ők már a föltámadás hitével tekintenek rá, bár különbözőképpen. A két apostol egymástól eltérő tapasztalata a mi hitünk formálódását is mutatja: a fiatal, lendületes János és a fontolva haladó, spekuláló Péter kiegészítik egymást.
Virágvasárnapon a Katolikus Egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, és ezzel kezdetét veszi a Nagyhét.
Szent Faustino Míguez González (1831–1925) spanyol piarista szerzetes volt, aki egész életét a fiatalok, különösen a szegény lányok oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Megalapította az Isteni Pásztornő Leányai rendet, amely ma is folytatja pedagógiai és lelki munkáját. Tudományos érdeklődését a természettudományok és a gyógynövények iránt kamatoztatta, miközben példát mutatott a hitben és az életszentségben.
2026. február 28-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Egyházmegyei CsaládKözpont az Egyházmegyei Családi Sportnapot Veresegyházon. A sportos hangulatról a nevezhető csapatversenyek gondoskodtak – a teremfoci és az asztalitenisz izgalmas mérkőzései sokakat megmozgattak. De ezen a napon nemcsak a versenyzőké volt a főszerep. A család minden tagja talált magának élményt: a legkisebbeket ugrálóvár, Ringató-foglalkozás, szivacslabdás játékok és kézműves programok várták. A nagyobbak sakktáblához ülhettek, sőt a vívás világába is betekintést nyerhettek.
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.2026. április 7. kedd
Herman
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig...
Összes program »