CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
1. Idén huszonötödik alkalommal szervezték meg Palócföld egyik legnagyobb és leglátványosabb közösségi rendezvényét, a palóc búcsút Balassagyarmaton. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be Turai János plébános atya koncelebrálásával. A szertartás részeként a megyéspüspök kiszolgáltatta a bérmálás szentségét is. A Szent Anna-napján ünnepelt Palóc búcsú szervezőinek az a szándéka, hogy Szent Anna kultuszát ápolják, a néphagyományt őrizzék és az összetartozás érzését erősítsék.
2. Ünnepélyesen átadták a Benczúr Gyula Rajziskolát a Nógrád megyei Benczúrfalván, Benczúr Gyula festőművész halálának századik évfordulóján. A Pro Arte et Natura Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával építette fel az intézményt, ahol a művészeti oktatás és tehetséggondozás mellett alkotóház is működik. A rajziskolát Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke áldotta meg.
3. Júliusban került sor Bercelen a Szent Damján egyházi könyvtár megnyitójára és megáldására. A kezdeményezésről Hulitka Róbert plébános atyát kérdeztük.
Szent Ferenc kuckója néven új zöldkertet avattak és áldottak meg a váci Szent Család Katolikus Óvodában. A pályázati támogatásból megvalósult kertben a gyermekek játékos formában fedezhetik fel a természet szépségeit. A fűszer- és gyógynövénykert, a madártani ösvény és a különböző állatoknak kialakított élőhelyek mind a környezeti nevelést szolgálják. Az új közösségi tér célja, hogy a legkisebbek megtanulják szeretni, tisztelni és óvni a teremtett világot.
Mi történik egy közösséggel, amikor háború, pusztulás vagy üldöztetés éri? Mi az, ami képes megtartani, és miből lehet újra felépíteni azt, ami egyszer már szinte teljesen elveszett? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Váci Egyházmegyei Könyvtár „1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében” című Millenniumi Emlékkonferenciája, amelyet 2026. szeptember 17-én rendeztek meg Vácon, a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. Fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegye jubileumi napján. Színes programok, találkozások és kulturális élmények várták az érdeklődőket, akik az egyházmegye kincseivel és közösségeivel is közelebbről megismerkedhettek. A hároméves jubileumi készületet lezáró ünnep csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise, majd az „Együtt építjük!” című történelmi játék volt.
Jubileumi tanév kezdődött a bátonyterenyei II. János Pál Katolikus Általános Iskolában, amely fennállásának 15. évfordulóját ünnepli.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »