


A Nógrád megyei Érsekvadkerten augusztus 27-én Marton Zsolt megyéspüspökkel hálaadó szentmisében ünnepelték meg a település 800 éves jubileumát. A szentmisét a hagyományos terményáldó körmenet követte. Érsekvadkerten két éven át készültek az évforduló megünneplésére.
A videóban megszólal Máthé György plébános és a közösség képviseletében Beke Zoltán.
Marton Zsolt megyéspüspök szentbeszédében utalt Szent Pál szavaira, miszerint Isten épülete vagyunk. Mi erre épülünk fel, mint lelki kövek – mondta a püspök. Mi vagyunk az Egyház, amely nem szép díszlet vagy szolgáltatóház akar lenni, hanem olyan közösség, amely a hagyományait megtartva életet visz tovább és tevékeny a pásztor körül. Egyházmegyénk új jelmondata is ezt fejezi ki: Együtt építjük. Együtt építjük Istennel és egymással. Ebben a közösségben mindenkinek helye van: a pap mellett az akolitusnak, kántornak, sekrestyésnek, gondnoknak és minden templomba járó és közösséget építő híveknek, akik élő kövei a helyi közösségnek és az egész Egyháznak. – mondta a főpásztor az ünneplő híveknek.