CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR »
2024. március 2-án rendezte meg a Váci Egyházmegye Családközpontja az I. Egyházmegyei Családi Sportnapot Veresegyházon. A nevezhető csapatsportok, a futball és a pingpong mellett a család minden tagja találhatott magának programot. Szivacslabda, kézműveskedés várta a legkisebbeket, a nagyobbak sakkozhattak, valamint megismerkedhettek a tőrvívással is.
2026-ban január 18. és 25. között rendezték meg világszerte az Ökumenikus imahetet, amelyhez a korábbi évekhez hasonlóan Vác városa is csatlakozott. A helyi imaalkalmak a városban működő négy keresztény felekezet - baptista, evangélikus, református és római katolikus - együttműködésével valósultak meg.
Szalézi Szent Ferenc 1567-ben született Franciaországban nemesi családban. Püspökként mindenkit szeretettel és türelemmel szolgált, kortársai a jó pásztor megtestesítőjeként tisztelték. Írásaival és lelkipásztori munkájával nemcsak híveket térített vissza, hanem az újságírók és írók védőszentjévé is vált.
Cappenbergi Szent Gottfried világi nemesként élt, majd vagyonát szétosztva belépett a premontrei rendbe, és Cappenbergben kolostort alapított. Alázatos, imádságos életével és az Egyház iránti hűségével vált példaképpé, különösen a szegények szolgálatában.
November 23-án a váci Nagyboldogasszony-székesegyház ismét megtelt zenével és ünnepi várakozással. Hetven éve annak, hogy Huszár Dezső kapucinus szerzetes életre hívta a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusát, melynek örökségét Varga László atya már négy évtizede viszi tovább.2026. február 3. kedd
Balázs
Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a...
Összes program »