CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök beöltöztette énekkari liturgikus ruháikba a "Jézus és a gyermekek. Akkor gyermekeket hoztak hozzá, hogy rájuk tegye a kezét. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus ezt látta, megneheztelt rájuk és így szólt: Engedjétek hozzám a gyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki az Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda. Azután ölébe vette őket, és rájuk téve kezét, megáldotta őket."
Mk10,13-16
Szent Ágota a 3. században élt Szicíliában, nemesi családból származott, és fiatalon Istennek szentelte életét. Szépsége és hite miatt sokan megkörnyékezték, de hű maradt elhatározásához. Letartóztatták, megkínozták, majd vértanúhalált halt, rendíthetetlenül kitartva Krisztus mellett.
2026-ban január 18. és 25. között rendezték meg világszerte az Ökumenikus imahetet, amelyhez a korábbi évekhez hasonlóan Vác városa is csatlakozott. A helyi imaalkalmak a városban működő négy keresztény felekezet - baptista, evangélikus, református és római katolikus - együttműködésével valósultak meg.
Szalézi Szent Ferenc 1567-ben született Franciaországban nemesi családban. Püspökként mindenkit szeretettel és türelemmel szolgált, kortársai a jó pásztor megtestesítőjeként tisztelték. Írásaival és lelkipásztori munkájával nemcsak híveket térített vissza, hanem az újságírók és írók védőszentjévé is vált.
Cappenbergi Szent Gottfried világi nemesként élt, majd vagyonát szétosztva belépett a premontrei rendbe, és Cappenbergben kolostort alapított. Alázatos, imádságos életével és az Egyház iránti hűségével vált példaképpé, különösen a szegények szolgálatában.2026. február 23. hétfő
Alfréd
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet...
Összes program »