CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
2014. június 21-én dr. Beer Miklós megyéspüspök atya diakónussá szentelte Pálfalvi Tamás, Udvardy László István és Varga Tamás jelölteket, valamint pappá szentelte Balogh László, Kovács György, Lovassy Attila, Maczák Tamás és Szabó Mihály diakónusokat.
Negyedik alkalommal szervezett alkotótábort a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény, amelynek ezúttal is Marosi Eszter építész volt a szakmai vezetője. Az ötnapos tábor, amelyen huszonöt gyerek vett részt Vácról és környékéről, valamint Budapestről, július 3-án pénteken minikiállítással zárult, ahol a szülők is megcsodálhatták a gyerekek alkotásait.
2026. május 16-án rendezték meg a Váci Egyházmegyei Családközpont „Híd a generációk között” című rajz- és videópályázatának díjátadóját. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a generációkat, és ráirányítsa a figyelmet a családi kapcsolatok, valamint gyökereink fontosságára.
Hat évtizednyi papi szolgálat, számtalan találkozás, megszámlálhatatlan életre szóló emlék. 2026. június 20-án a zebegényi Havas Boldogasszony-templomban ünnepi szentmisén adtak hálát dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök pappá szentelésének 60. évfordulójáért.
Babinszki Tamást 2026. június 13-án szentelték pappá a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A beszélgetésben visszatekint meghívására és arra a folyamatra, amely során megérett benne a papi hivatás. Felidézi a képzési időt, ami alakította őt, valamint a diakónusi szolgálati évét, amelyet Cegléden töltött. Papként Istentől kapott küldetésének tartja az ember és az Isten szövetségének őrzését.
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »