CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR »
A Váci Székesegyházi Kórusiskola tagjai, szüleikkel és hozzátartozóikkal szentmisén vettek részt a váci székesegyházban.
Varga László karnagy, a kórusiskola lelki és művészeti vezetője szent Erzsébet kitüntetésekkel is lelkesítette az énekeseket: "ahogy szent Erzsébet sok jót tett mindenkivel, te is sok jót tegyél!" A kis érmeket a sárospataki szent Erzsébet-nővérek adják, akik lelki barátai és társai a váci énekeseknek, lengyel misszionáriusok itt nálunk Magyarországon és rendszeresen imádkoznak a kórusiskoláért.
Az adventi készületben a Veszprémi Bazilika Szent Mihály Kórusának tagjai is hangolták a jelenlévők lelkét a Megváltóval való találkozás örömére.
A 116 kórusiskolás fiú és lány énekes nagy lelkesedéssel és áhítattal vonult be a templomba. A felső tagozatosok irányításával a kicsik is otthon érzik magukat az Isten házában.
Az oltár előtt adventi koszorúk sorakoztak, melyeket a kórista gyermekek szülei hoztak, hogy azok megszentelése után hazavigyék és esténként az adventi gyertyák fényénél a közös családi imában átéljék az Istennel való együttlét örömét.
A gyermekek lelki felkészítésében a család, a templom és az iskola egymást segítik. A kóruséneklés pedig érzelmileg is elmélyíti mindazt, amit szüleiktől, lelkipásztoraiktól és pedagógusaiktól az Isten és egymás szeretetéről tanulnak. A krisztusi keresztény szeretet olyan mint az édesanya szeretete. Feltétel nélküli és önzetlen. Őszinte és mentes az érdekektől.
Az adventi koszorún fellobbant az első láng. Mindenkinek szívében barátságos meleg és fényesség ragyogott és boldogság egymás szeretetében, Jézus közelségében. Megérezték ezt talán már azok a kicsik is, akik még ugyan nem járnak iskolába, de szüleik ölében, vagy velük a padban üldögélve élvezték a szentmise hol komoly, hol pedig vidám légkörét. Közülük sokan már azt is várják, hogy egy-két év múlva ők is kórusiskolások lehessenek.
Tiszteletreméltó a sok-sok fiatal szülő tiszta szívű szándéka, hogy kis gyermekeiket vallásosan neveljék. Jézushoz szeretnék hozni a gyermekeiket, hogy Ő az ölébe vegye őket és megáldja az életüket. Velük legyen majd a felnőtt évek során is, örömökben és a megpróbáltatásokban is mindvégig.
A veszprémi székesegyház szent Mihály Kórusának tagjai között énekelnek néhányan a veszprémi katolikus általános iskola vezetői és pedagógusai közül is, aki szeretnék Veszprémben is megszervezni a székesegyházi kórusiskolát. Vezetőjük Zsilinszky Cecília karnagy vezetésével egy 19. századi ordináriumot énekeltek nálunk.
Verbay Zsolt székesegyházi orgonista és Verbay Zsuzsanna karnagy a kórusiskola zenetanárai a szentmise után ezt mondták:" A keresztény életre nem csak tanítani, de főként nevelni is érdemes a gyermekeinket, hiszen ez ad majd számukra állóképességet és hűséget a későbbi évtizedek során. Áldás lesz majd az életükön és Isten, aki már most kicsi korukban a tenyerén hordozza őket rendszeresen védi és segíti majd őket."
Szent Faustino Míguez González (1831–1925) spanyol piarista szerzetes volt, aki egész életét a fiatalok, különösen a szegény lányok oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Megalapította az Isteni Pásztornő Leányai rendet, amely ma is folytatja pedagógiai és lelki munkáját. Tudományos érdeklődését a természettudományok és a gyógynövények iránt kamatoztatta, miközben példát mutatott a hitben és az életszentségben.
2026. február 28-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Egyházmegyei CsaládKözpont az Egyházmegyei Családi Sportnapot Veresegyházon. A sportos hangulatról a nevezhető csapatversenyek gondoskodtak – a teremfoci és az asztalitenisz izgalmas mérkőzései sokakat megmozgattak. De ezen a napon nemcsak a versenyzőké volt a főszerep. A család minden tagja talált magának élményt: a legkisebbeket ugrálóvár, Ringató-foglalkozás, szivacslabdás játékok és kézműves programok várták. A nagyobbak sakktáblához ülhettek, sőt a vívás világába is betekintést nyerhettek.
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Idén már tizenkilencedik alkalommal hívja közös ünneplésre a családokat a Házasság Hete.
Nareki Szent Gergely a 10–11. században élt örmény szerzetes, apát, költő és misztikus egyháztanító, akinek mély lelkiséget tükröző versei, himnuszai és bibliai kommentárjai a keresztény irodalom kiemelkedő kincsei. Legismertebb műve, A bánat könyve imagyűjtemény, amely ma is sokakat inspirál. Életét az aszketikus szemlélődés és a hit mély átélése jellemezte.2026. március 16. hétfő
Henrietta
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit...
Összes program »