CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
Elhagyni a szülőföldet vagy itthon maradni – ez a kérdés állt Molnár Zoltán színművész Szeretnék néha visszajönni még című monodrámájának a középpontjában, melyet a váci Credo-házban adott elő 2020. január 23-án. Az esten Wass Albert, Reményik Sándor és más keresztény költők versei hangzottak el.
A Váci Egyházmegyei Katolikus TV 2020. január 21-i adásában a James Mallon atyával készült beszélgetést hallgathatják meg, akinek Egyház-felújítás – A megújulás kézikönyve című hiánypótló kötete szeptember végén jelent meg a Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában. James Mallon kanadai katolikus pap igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy a plébániák az evangelizációra nyitott, növekvő közösséggé formálódjanak.
Az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletét január 19-én tartották a váci evangélikus templomban. Igét hirdetett Marton Zsolt váci megyéspüspök.
2020. január 11-én tartották a Felsőgödi Jézus Szíve templom orgonájának ünnepélyes átadását, mely alkalomból Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a közel kétszáz éves, felújított hangszert. Az orgona felújítása közadakozásból, társadalmi összefogással valósult meg.2026. március 1. vasárnap
Albin
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett,...
Összes program »