CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
Július elején rendezték meg a nagy hagyománnyal bíró hittantábort Érsekvadkerten. Az idei évben Lendvai Zoltán a "gördeszkás atya", Lenti város plébánosa volt a tábor egyik vendége. A szentmiséjét követően bemutatót is tartott a Szent András-templom előtt, amelyre a táborozók magukkal hozták a saját gördeszkáikat, a biciklijeiket, a rollereiket és a görkorcsolyáikat is. A jó hangulatú bemutatón az atya gördeszkázni tanította a jelenlévőket, majd megáldotta a különböző eszközöket. Ezt követően az atya tanúságtételét hallgathatták meg a táborozók, valamint kérdezhették őt papi életéről, hivatásáról.
Solano Szent Ferenc ferences misszionárius. Argentína, Uruguay, Chile és Peru apostoluk- és oltalmazójukként tisztelik.
Szent II. Leó pápa, hitvalló. Legfontosabb tevékenysége a hatodik egyetemes zsinat döntéseinek elfogadtatása volt. Kortársai nagy építkezőnek tartották, hiszen több templomot és kolostort is felújított.
Június 15-én, Vácon, a Szent Kereszt (Barátok) templomában Marton Zsolt váci püspök áldozópappá szentelte Hümpfner Erik diakónust, valamint átmeneti diakónussá szentelte Finta Zsolt papnövendéket.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »