CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Boldog Johann Baptist Jordan (Keresztről nevezett Jordán Ferenc) az Isteni Üdvözítő Társaságának, a Szalvatoriánus Rend alapítója.
Július elején rendezték meg a nagy hagyománnyal bíró hittantábort Érsekvadkerten. Az idei évben Lendvai Zoltán a "gördeszkás atya", Lenti város plébánosa volt a tábor egyik vendége. A szentmiséjét követően bemutatót is tartott a Szent András-templom előtt, amelyre a táborozók magukkal hozták a saját gördeszkáikat, a biciklijeiket, a rollereiket és a görkorcsolyáikat is. A jó hangulatú bemutatón az atya gördeszkázni tanította a jelenlévőket, majd megáldotta a különböző eszközöket. Ezt követően az atya tanúságtételét hallgathatták meg a táborozók, valamint kérdezhették őt papi életéről, hivatásáról.
Solano Szent Ferenc ferences misszionárius. Argentína, Uruguay, Chile és Peru apostoluk- és oltalmazójukként tisztelik.
Szent II. Leó pápa, hitvalló. Legfontosabb tevékenysége a hatodik egyetemes zsinat döntéseinek elfogadtatása volt. Kortársai nagy építkezőnek tartották, hiszen több templomot és kolostort is felújított.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »