CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Dr. Beer Miklós 2003-2019 között volt a Váci Egyházmegye püspöke. A Váci Egyházmegye hívei és papjai nevében sok szeretettel köszöntjük 80. születésnapja alkalmából az alábbi kisfilmmel, amelyben felidézzük püspökségének kiemelt pillanatait és volt munkatársai személyes emlékeit róla.Bő másfél évtizedes megyéspüspöki szolgálata alatt nagy hangsúlyt fektetett az elkötelezett világiak képzésére, számos világit szentelt állandó diakónussá, illetve avatott akolitussá, lektorrá.
Mindig érzékenyen reagált a szegények, rászorulók helyzetére. Személyesen is segítette őket, de nevéhez fűződik a Váci Egyházmegyében a kórházlelkészi szolgálat elindítása, a cigánypasztoráció megalapítása és a Szamaritánus Szolgálat életre hívása.
Teológiai tanárként az oktatás-nevelés is szívügye volt: 2005-ben befogadta az Apor Vilmos Katolikus Főiskolát, 2013-ban megalapította a váci székesegyházi kórusiskolát, támogatta az iskolai hitoktatás bevezetését és folytatta a papságra készülők képzését az előkészítő szemináriumban.
Szívesen volt fiatalok között is, legyen szó cserkészekről vagy ifjúsági csoportokról, táborokról, nagymarosi találkozóról. Az ő idejében jött létre a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség és épült ki az egyházmegyét lefedő régiós felépítésű ifjúsági lelkipásztori ellátás.
Szent Vitus vagy Szent Vid ókeresztény vértanú. Prága, Szászország és Szicília védőszentje.
Szent Bonifác püspök, hittérítő, vértanú. Germánia apostola.
Lwanga Szent Károly és 21 társa szentté avatott ugandai vértanúk. Lwanga Szent Károly az afrikai ifjúság védőszentje lett.
Május 19-én került sor az Alsónémediben található Szegletkő Otthon átadására és megáldására. Fontos mérföldkő ez a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata számára; ez az első olyan intézményük ugyanis, mely pszichiátriai betegségben szenvedők számára nyújt ellátást. Az ünnepségen részt vett Marton Zsolt váci megyéspüspök, aki megáldotta a nemrégiben felújított épületet, valamint Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat vezetője és Jeszenszki Viktória, a Szegletkő Otthon vezetője.2026. április 9. csütörtök
Erhard
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és...
Összes program »