CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Október első hétvégéjén került volna sor az idei országos cigánypasztorációs konferenciára Egerben, amit a vírushelyzetre való tekintettel nem tudtak megrendezni. Dúl Géza atya, országos cigánypasztorációs referens az alábbi üzenettel szeretné bátorítani és biztatni az érdeklődőket, hogy legyenek segítő figyelemmel egymás iránt, forduljanak a rászorulók felé és készüljenek otthonaikban, közösségeikben a jövő évi Eucharisztikus Kongresszusra.
2020. szeptember folyamán már a harmadik oktatási intézmény átadására került sor a Váci Egyházmegyében. Az isaszegi iskola a Péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvodának a tagintézménye. A helyi katolikus közösség kérésére és kezdeményezésére az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága döntött úgy, hogy Isaszegen is létrehoz egy katolikus iskolát. Az ide beiratkozó gyermekek növekvő száma igazolta azt a törekvést, hogy ahol erre igény van, ott a Váci Egyházmegye bátran fogjon hozzá és vállalja új oktatási intézmények létrehozását, hiszen Szentlélek segítségével ezek megtelnek majd élettel, hiteles keresztény pedagógusokkal és keresztény családok gyermekeivel.
A hét szentje sorozat tizenötödik részében dr. Varga Lajos püspök atya elmélkedik Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael főangyalokról.
Egy missziós orvos minden év tavaszán és őszén a szabadságát feláldozva utazik Nigériába, hogy segítsen a betegeken és az ott élők hitének ajándékaival térjen haza családjához. Az idei kiutazása azonban két hét helyett a világjárvány miatt félévre sikerült, fél évig nem látta családját, az itthon maradtakat.
Szeptember 24-én a váci Credo-ház Hit és hivatás c. műsorának vendége az öt hónap afrikai misszió után hazatérő Dr. Fodor Réka (Afréka) volt. 2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »