CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Elhagyni a szülőföldet vagy itthon maradni – ez a kérdés állt Molnár Zoltán színművész Szeretnék néha visszajönni még című monodrámájának a középpontjában, melyet a váci Credo-házban adott elő 2020. január 23-án. Az esten Wass Albert, Reményik Sándor és más keresztény költők versei hangzottak el.
Az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletét január 19-én tartották a váci evangélikus templomban. Igét hirdetett Marton Zsolt váci megyéspüspök.
2020. január 11-én tartották a Felsőgödi Jézus Szíve templom orgonájának ünnepélyes átadását, mely alkalomból Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a közel kétszáz éves, felújított hangszert. Az orgona felújítása közadakozásból, társadalmi összefogással valósult meg.
Beszélgetés Sterczer Hildával, Erőss Zsolt hegymászó özvegyével a váci Credo-házban tartott könyvbemutató kapcsán.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »