
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Bő másfél évtizedes megyéspüspöki szolgálata alatt nagy hangsúlyt fektetett az elkötelezett világiak képzésére, számos világit szentelt állandó diakónussá, illetve avatott akolitussá, lektorrá.
Mindig érzékenyen reagált a szegények, rászorulók helyzetére. Személyesen is segítette őket, de nevéhez fűződik a Váci Egyházmegyében a kórházlelkészi szolgálat elindítása, a cigánypasztoráció megalapítása és a Szamaritánus Szolgálat életre hívása.
Teológiai tanárként az oktatás-nevelés is szívügye volt: 2005-ben befogadta az Apor Vilmos Katolikus Főiskolát, 2013-ban megalapította a váci székesegyházi kórusiskolát, támogatta az iskolai hitoktatás bevezetését és folytatta a papságra készülők képzését az előkészítő szemináriumban.
Szívesen volt fiatalok között is, legyen szó cserkészekről vagy ifjúsági csoportokról, táborokról, nagymarosi találkozóról. Az ő idejében jött létre a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség és épült ki az egyházmegyét lefedő régiós felépítésű ifjúsági lelkipásztori ellátás.
2025. szeptember 12. péntek
Mária
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a...