CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
A fiatal egyre inkább próbálgatja a szárnyait, önállóságát. A leválás a szülőkről egészséges és természetes folyamat. Eleinte a szabadság örömét éli meg a gyermek és talán a szülő is, fontos azonban, hogy maradjon élő a kapcsolatuk! Új formában, a kölcsönös felelősséget megőrizve törekedjünk arra, hogy az elhagyás ne cserbenhagyás legyen! A szülők és a gyermekek továbbra is kísérjék egymást imáikkal, legyen közös idejük, amikor továbbra is megosztják egymással gondjaikat, örömeiket!
A Boldogságos Szűz Mária szent nevét ünnepeljük szeptember 12-én. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget. A győzelmet Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították.
Idén június 17-én szentelte pappá Szabó Gábort Marton Zsolt megyéspüspök Vácon, a Barátok templomában. Gábor hosszabb útkeresés után talált rá a papi hivatásra, korábban tanárként dolgozott, és ahogy fogalmazott, két évbe telt, míg igent tudott mondani Isten hívására. Egyházmegyénk újmisés papja elmondja, kik segítették őt hivatáskeresésének útján, mit adott neki a papképzés, de örömmel beszél a veresegyházi központi plébánián eltöltött idejéről is, ahol a tavalyi évben átmeneti diakónusként szolgált. Megtudhatjuk, hogy miért választotta Péter apostol egyik legfontosabb megnyilvánulását jelmondatául, valamint, hogy milyen pap kíván lenni, és azt, hogy hogyan látja a Katolikus Egyház jövőjét. Gábor atya augusztus 1-jétől a Balassagyarmati Szentháromság Főplébánián káplán, szolgálatára kérjük Isten áldását!
Claver Szent Péter jezsuita misszionárius, pap. Az amerikai rabszolgákat szolgáló missziók védőszentje. A kolumbiai Cartagena kikötővárosban hirdette az evangéliumot az Afrikából behurcolt rabszolgák, az elesettek között.
Dr. Szegedi Lászlót 1959-ben szentelték pappá Budapesten, papi jelmondata „Hűséges az Isten” (1Kor 10,13) lett. 1973-tól kezdve 2020-ig, nyugdíjazásáig Sülysáp–Tápiósüly plébánosa volt, de ma, 50 év után is jelen van és szolgálja a közösséget. Hálát adunk mindazokért a kegyelmekért, amelyekkel a Mennyei Atya megajándékozott bennünket László atya életén és szolgálatán keresztül és ezzel az interjúval idézzük fel életének néhány fontos pillanatát.2025. december 23. kedd
Viktória
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék...
Összes program »