» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »

Május 27-én szentmisével és ünnepséggel emlékeztek meg a Szent Család Katolikus Óvoda egykori és jelenlegi munkatársai és a szülők a 30 évvel ezelőtti alapításról. A Váci Egyházmegye 1994-ben vette át az intézmény fenntartói feladatait.
Ebből az alkalomból Marton Zsolt váci megyéspüspök hálaadó szentmisét mutatott be a Vác-Deákvári Jézus Szíve Plébánia templomban több olyan paptestvérrel közösen, akik aktív részesei voltak az óvoda történetének. A szentmisén jelen voltak Vác Város Önkormányzatának képviselői, a fenntartó Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága főigazgatója dr. Puskás Balázs és munkatársai, Vác város oktatási intézményeinek képviselői, az óvoda dolgozói, szülők és gyermekek. A misén a zenei szolgálatot az Eucharist zenekar biztosította.
A szentmisét követően az ünnepség az óvoda udvarán folytatódott. A köszöntőket követően Dudás Sára az óvoda egykori növendéke mesét mondott, majd a nagycsoportosok leánykérő és a gyermeklakodalmas népi játékot mutattak be. Az ünnepség agapéval zárult.

Caracciolo Szent Ferenc itáliai katolikus pap, rendalapító, a szakácsok védőszentje.
Liturgikus emléknapja: június 4.
A hét szentje sorozatban Bezák Tamás atya elmélkedik róla.

2024. május 19-én Marton Zsolt váci püspök ünnepi pünkösdi szentmisét celebrált a váci Fehérek templomában.

Szent Ursula Ledóchowska orsolyita szerzetesnővér. A Haldokló Jézus Szívéről Nevezett Nővérek Kongregációjának alapítója. A rend karizmája a szegény gyermekek oktatására, az idősek és kisgyermekek gondozására szól.
Liturgikus emléknapja: május 29.
A hét szentje sorozatban Starostka Stanislaw szalvatoriánus szerzetes atya elmélkedik róla.

Szent I. János pápa 523-tól 526-ig volt a keresztény egyház vezetője. Vértanúhalált halt Ravennában.
Liturgikus emléknapja: május 18.
A hét szentje sorozatban Dr. Lovassy Attila atya elmélkedik róla.
< 1 ... 10 11 12 13 14 ... 120 >