John Onaiyekan bíboros elmondta: hogy hazája problémáit nem lehet muszlim–keresztény konfliktussá egyszerűsíteni, az áldozatok között keresztények és muszlimok is vannak, s minden felrobbantott bomba mérgezi a társadalmat és világszerte felerősíti a kereszténység és az iszlám harcáról szóló gondolatokat. „Ez végzetessé fajulhat, ezért minden erővel a párbeszéd megnyitásán kell dolgoznunk” – figyelmeztetett a bíboros. Nigériában negyvenmillió katolikus él, s általában kihívásokkal teli a keresztények kapcsolata a muszlimokkal, akik erőszakosak is tudnak lenni – mondta a bíboros, majd hozzátette: „Nem félünk, reményünk van, mert az Úr Jézus velünk van!”
XVI. Benedek apostoli buzdítása a szent Eucharisztia három dimenzióját vizsgálja – tanított Onaiyekan: hinni a szentséget, ünnepelni, illetve élni a misztériumot. Azért imádkozott, hogy „a Szentlélek adja, hogy az Eucharisztia teljes igazságát fogadhassuk be”.
A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum concilium kezdetű dokumentumának egyik cikkelye így fogalmaz: „Az utolsó vacsorán, azon az éjszakán, amikor elárulták, Megváltónk megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát.” Akkor kezdődik minden, amikor Jézus azt mondja: „ez az én testem”, s nem azt mondta: „ez a testem szimbóluma”, s ugyanígy beszélt az ő vérével kapcsolatban is. Onaiyekan bíboros a „valóságos jelenléthez” kapcsolódva azt is hangsúlyozta, hogy az átváltoztatást érvényesen felszentelt pap tudja elvégezni, mert ő tud Krisztus személyében cselekedni. Jézus az ő apostolainak azt mondta: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”.
1965-ben Athenagorasz pátriárka és VI. Pál pápa kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket, s a megbékélés nyomán keresztények és ortodoxok nyitottá válhattak egymás iránt a „valóságos jelenlét” közösségében. Ez az „ősi mag” az inkulturáció által a sokféle rítus formájában sem változik. A továbbiakban az előadó – Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására utalva – részletezte az áldozásra vonatkozó egyházi tanítást.
Mary Healy elmondta, hogy New York-i katolikus családból származik, minden vasárnap misére jártak, de nem ismerték az Urat személyesen egészen addig, míg szülei életében áttörés nem történt: szinte beleszerelmesedtek Jézusba, 12 éves volt ekkor. Később átélte az eltávolodást és az ürességérzést: „Hogyan találjam meg az Urat? Hogyan imádkozzak?” – tette fel a kérdést. Ohióban, a Szent Ferenc Egyetem hallgatójaként, amikor a campuson egész éjszakás szentségimádást hirdettek elment, rózsafüzért, litániát mondott, de az idő nagyon lassan telt. Úgy érezte, túl sok neki az egész éjszakás ima, inkább hazamegy. Amikor azonban kilépett a kápolnából, egy pillanat alatt átérezte, hogy Jézus ott van a monstranciában, és benne is ott van, maga is élő tabernákulum. Megértette: Jézus nem hagyja el.
Egy másik alkalommal, hallgatótársaival Floridába indultak evangelizálni a tengerpartra. Éjszaka a templomban énekelve érintette meg: hogy nem a halálé az utolsó szó, mert Jézus feltámadt, és él! Azelőtt úgy gondolta magáról, hogy jó ember, de kiderült, hogy bizony ő is ítélkezik, gőgös és irigy. Meg akart javulni, viszont minél inkább igyekezett, annál több frusztráció érte a sikertelensége miatt. „Mary, Isten pontosan ott tart téged, ahol neked lenned kell”– mondta egy barátja. Átélte, hogy semmi az Úr előtt, képtelen bármit tenni, hogy érdemes legyen az Úr szeretetére. Jézus viszont feltétel nélkül szeret, ekkor átadta élete „sofőrülését” Jézusnak és az óta együtt utaznak.
Isten gyógyítani akar, akár csodálatos módokon is – mondta. A gyógyuláshoz azonban meg kell bocsátanunk, ha ezt nem tesszük meg, nem tudjuk kinyitni az Úr számára az ajtót. Egyszer egy katolikus iskolában tartott előadást, aminek végén egy tanárnő megosztotta vele betegsége kétéves történetét, azóta nem gyakorolja a férje a hitét. Először megbocsátásra hívta Mary az asszonyt, hogy ezt mondja: „Nagy probléma, hogy elfordultál a hited gyakorlásától, de hagyom, hogy Isten ítélkezzen, és én nem hordozom magamban a megbántottságot.” Később levelet kapott Mary a tanárnőtől, melyben beszámolt a gyógyulásáról. Másik esetben egy férfi húsz éve nem látott jól a bal szemére, mert valaki egy ólomcsővel megütötte. Amikor megbocsátott a támadójának, a látását is visszakapta.
Tanúságtétele után közös imádságban könyörgött minden résztvevő lelkének a gyógyulásáért, a félelemtől való szabadulásért és a megbocsátásért.