Hogyan határozná meg a mai világban a Karitász szolgálatának célját és jelentőségét?
Alapvetően a cél nem változott az elmúlt harminc, vagy ha a háború előtti időszakot is nézzük, akkor az elmúlt kilencven évben. A társadalomban betöltött szerepünk: a mélyszegénységben élők és annak küszöbén álló emberek megsegítése, legfontosabb feladatunknak azonban a leszakadás megelőzését tartom. Mindezen segítségnyújtásnál nagyon fontos a gyorsaság és hatékonyság. Minket más segélyszervezetektől az is megkülönböztet, hogy evangéliumi alapon kell működnünk. A karitász nem választható el ettől, mivel az egyház lényegi eleme, ahogy erről XVI. Benedek pápa is beszél a Deus Caritas est kezdetű enciklikájában. Egy hármas egység része, amely az igehirdetésben, a szentségek kiszolgáltatásában és a szeretetszolgálatban valósul meg. Tehát mi az egyház evangéliumi alapokon nyugvó segítő szervezete vagyunk. Elmondható, hogy az elmúlt 2000 évben már létezett az egyház karitatív tevékenysége, nekünk nem kell stratégiában gondolkodnunk, mert azt az értékrenddel együtt megkaptuk az Egyház által, Jézus Krisztustól. Nekünk a napi és az éves munkatervet kell úgy alakítani, hogy a kor kihívásainak és ennek az értékrendnek egyaránt megfeleljen.
90 éves szervezet 30. születésnapját ünnepeljük. Mit vett át az 1991-es újraindításakor a Karitász a megszüntetése előtti időszakából, ami máig tartó értéknek tekinthető és mi az, amiben ma más a szemlélet vagy a munkamódszer?
A munkamódszer és a tevékenység alig változott az elmúlt évtizedekben. Az 1991-es újrainduláskor a módszerek szinte olyanok voltak, mint a ’30-as években, például a környékek, az utcák, háztartások alapos ismerete a helyi karitászcsoport részéről alapvető szempont volt. Ez most, 30 éve és 90 évvel ezelőtt is így volt. Az önkéntes segítők, munkatársak először megnézték, hogy hol élnek a legszegényebb emberek. Szisztematikusan felmérték, hol, milyen segítségre van szükség és ennek megfelelően állították össze a munkatervüket. 1991-ben Lázár Ilona nővér Marosi Izidor püspöktől októberben kapta meg a kinevezését és már decemberben létrejött a Segítő Szervezet Alapítványa. Ilona nővér írásaiból tudjuk, hogy heti munkatervet készített, és a karitászcsoportokat ugyanolyan módszerrel szervezte, mint Mihalovics Zsigmond az 1930-as években, illetve Ausztriában, Olaszországban, Svájcban, Németországban szerezett tapasztalatait ültette át egyházmegyénkbe. A helyi plébániai csoportok önállóan végzik a munkát, önkénteseik egymás közt felosztják a területet.
Az elmúlt 30 év alatt folyamatosan változott ugyanakkor a kapcsolattartás módja. Ma már nem papír alapon levelezünk vagy telefonon, hanem levelezőlisták, online platformok vannak. Így hatékonyabbak is lettünk. Például, ha valakinek leég a háza, kár éri a háztartását, a lakását és segítség kell, pillanatok alatt jönnek a fényképek, látjuk a helyzetet. Így célzottan tudunk támogatást gyűjteni, perceken belül meg tudjuk vásárolni a szükséges anyagokat és ki tudjuk azt szállítani, vagy szállíttatani. A jelentős technikai és logisztikai fejlődés nagyon sokat segített a munkákban.
A technológiai lehetőséggel nem minden esetben tudunk úgy élni, ahogy egy professzionális szervezet szeretné, mivel sok plébániai csoportokkal való együttműködésekben alkalmazkodnunk kell a helyi sajátosságokhoz. Természetesen igyekszünk követni a kor kihívásait. A karitász központnak az egyik szerepe az, hogy a plébániai hálózatot és az önkéntesek munkáját a saját eszközeinkkel segítsük. Az egyházmegye támogatásának és a hívek adományainak köszönhetően eszközöket, gépkocsikat, tehergépkocsikat, alapvető informatikai eszközöket tartunk fent, ezekkel tudjuk segíteni a helyi önkéntes karitász tevékenységet.
Jó és aktív a kapcsolatunk a Katolikus Karitász Országos Központjával, havi rendszerességgel egyeztetünk, jelenleg a járványhelyzet miatt elsősorban online. Az országos kapcsolatrendszer is hatékony, például tegnap megtudtuk, hogy az ország egyik felében van egy gazdálkodó, aki felajánlott több tonna lilahagymát a Karitásznak és ma reggelre (a beszélgetést december 3-án készítettük) több egyházmegyéből mentünk Csornára, a gazda telephelyére és elhoztuk a hagymát, ezzel a környezeti fenntarthatóságot is segítve. Segítünk a plébániai csoportoknak abban is, hogy a felajánlott romlékony áru gyorsan célba érjen, több tonna élelmiszert tudunk eljuttatni az egész egyházmegye területére.
Miben egyedi a Katolikus Egyház Karitász szolgálata az egyéb segélyszervezetek vagy adománygyűjtő szervezetekhez képest?
Mindegyik egyházmegyei karitász és az országos központ is arra törekszik, hogy hatékony, korszerű eszközökkel tudjon dolgozni és hivatásos csapatot tudjon fenntartani. Ezzel együtt, ami lényegesen megkülönböztet minket más segélyszervezettől, hogy alapvetően élő közösségeken alapul a tevékenységünk. Itt a hit nem másodlagos dolog, hívő közösségekből jönnek létre a karitász csoportok, és ez nagyon fontos. Másfelől elsősorban az önkéntességen van a hangsúly és nem a professzionális szervezeten. A karitász központ szolgálja ki azt a több száz önkéntesből álló plébániai csoportot, amely az egyházmegyében évente 22-23 ezer családnak és egyedülállónak segít. Mondhatnám úgy is, hogy fordított piramisként működünk, amelynek a csúcsa a központ, ahol mi vagyunk legalul.
Van-e valami specialitása a Váci Egyházmegyei Karitásznak a többi egyházmegyei szervezethez képest? Mi jellemzi ennek az egyházmegyei karitásznak a tevékenységét?
Az országban 16 egyházmegyei karitász van, köztük területileg nagyobbak és kisebbek, mint például a görög katolikus karitászok, valamint a Pannonhalmi Egyházmegye Karitász szervezete, melyek kisebbek a többinél, szerepük saját egyházmegyéjükben ugyanakkor jelentős. A váci egyházmegyei az egyik legnagyobb, területét tekintve, és emellett 113 plébániai karitász csoport van. Különlegességünk, hogy még erősen érződik az 1991-es indulás szellemisége. Lázár Ilona nővér néhány hónap alatt több mint negyven karitász csoport létrehozását segítette, és még mindig itt vannak azok a munkatársak, akik ismerték őt. Kiemelkedőnek tartom a jól működő logisztikai tevékenységünket, amellyel alkalmanként más egyházmegyéket is kisegítünk. Azok közzé az egyházmegyei karitászok közzé tartozunk, ahol működik adománybolt, aminek ötlete már Kármán János atyának idejében felmerült. Ő vette fel a kapcsolatot egy svédországi evangélikus közösséggel, akik támogatták a Váci Egyházmegyei Karitászt és egyben javasolták egy fenntartható adománybolt elindítását, így is lett. Az adományboltban a beérkezett adományok egy kis részét értékesítjük, a túlnyomó részétközvetlenül a rászoruló embereknek adjuk át.
Milyen további terveik vannak a Váci Egyházmegyében? Mit folytatnak, mit újítanak?
Az elmúlt két év legnagyobb nehézsége a személyes kapcsolattartás volt. Ez erős vágyat szült arra, hogy az egyházmegyei karitászközösség gyakrabban találkozzon lelki napok, képzések, csoporttalálkozók keretében. Nyáron sikerült is öt, képzéssel egybekötött találkozót szervezni az egyházmegye területén. Hármat Vácon, egyet Abonyban és egyet Szécsényben. Egy teljes napot töltöttünk együtt, átbeszéltük a közös feladatainkat, megosztottuk legújabb tapasztalatainkat, különös hangsúlyt kapott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos feladatsor. Ezeket a találkozókat mindenképpen szeretnénk megtartani. Célunk a plébániai karitászcsoportok megerősödésének segítése, mivel van olyan csoport, ahol csak egy-két aktív önkéntes teljesít szolgálatot. A következő évben azokkal a csoportokkal is szorosabbra fűzni a kapcsolatot, ahol azt látjuk, hogy szükség van a megújulásra, hogy a helyi hívek könnyebben el tudják őket érni. Ezt többek között jó gyakorlatok bemutatásával, különböző plébániák karitászos testvéreivel való tapasztalatcserék és támogató kapcsolatok kialakításával szeretnénk elérni. Amelyik plébániai közösségben még nincs karitász, segítünk annak létrejöttében, mivel több helyen a szándék megvan erre.
Köztudott, hogy élethelyzetükből adódóan főleg idősebb emberek vannak a segítő plébániai csoportokban. Lehet-e fiatalítani? Szükséges ez? Hogyan fonódhatnak egybe a korosztályok?
Törekedni kell rá, de nem szabad túlerőltetni, a fiatalok sokszor még nehezen köteleződnek ell arra, hogy rendszeresen karitász tevékenységet végezzenek a szabadidejükben, mivel a családalapítással, iskolai tanulmányokkal vannak elfoglalva, és sok esetben nincsenek otthon. Inkább a nyugdíjas kor az, amikor az emberek gondolkodása és élettapasztalata odajut, hogy a karitász tevékenység jó és felismerik a fontosságát. De vannak azért fiataljaink és igyekszünk is bevonni őket. Például vannak olyan csoportok, ahol külön plébániai karitászos juniorcsoportok műkdnek. Ők gyermekprogramokban vesznek részt, ifjúsági programokat szerveznek, vagy nyári táborokban segítik tapasztaltabb testvéreiket. A fiatalok évente néhány alkalommal például nyári táborok szervezésébe vagy adománycsomagolásba kapcsolódnak be. Az online térben otthonosan mozognak, ott tipikusan bevonhatók, és érdemes is őket bevonni! Jól tud működni, ha a karitász ifjúsági közösségekkel veszi fel a kapcsolatot. Arra kell törekednünk, hogy megalapozzuk az utánpótlást. Fontos, hogy a 20-30 éve karitásztagok és a nyolcvan felettiek is megmaradjanak a karitász közösségében, a fiatalok kapcsolatot tartanak velük, látogatják őket, az idősek pedig imádkoznak a munkatársakért. Ők már nem tudnak olyan aktívan részt venni a mindennapi mozgalmas életben, de imáikkal, odafigyelésükkel, nagy szeretettel tudják támogatni a karitász munkatársakat. Ezek jó és életszerű minták.
Így a beszélgetésünk végén... van olyan idézete, amely röviden kifejezi a személyes hozzáállását és az egyházmegyei karitász szervezetének hozzáállását a rászorulók megsegítésében?
Amikor Szent Lőrincet Valerianus prefektus elé viszik és az egyház kincseit követelik tőle. A legenda szerint még Decius császár elődjének fia ifjabb Philippus, aki korábban keresztény hitre tért a Decius által meggyilkolt apjával együtt, adta át vagyonát Szent Sixtus pápának. Ahogy a legenda elmondja, a vagyont a keresztények szétosztották a templomok és szegények között. Ezek voltak az Egyház kincsei az uralkodó szerint. Lőrinc három napot kapott az egyház kincseinek összegyűjtésére keresztényüldözés idején. Szent Lőrinc összegyűjtötte és a helytartó elé vitte a környék összes szegény emberét és azt mondta, „ Íme, itt vannak az örök kincsek, akik sohasem fogynak el…”. Természetesen kivégezték Lőrincet, de nekem ez a gondolat sokszor eszemben jut, hiszen Isten minden embert szeret, leginkább a gyengéket és legelesettebbeket, így számunkra is ők a legértékesebbek.
Köszönjük szépen, hogy mindezt megosztotta velünk, sok erőt kitartást és Isten áldását kívánjuk további munkájukra.
Bölönyi Gabriella