CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Január 15. és 22. között rendezték meg idén az ökumenikus imahetet, melynek keretében világszerte imádkoztak a különböző felekezetek a krisztushívők egységéért, így történt ez Vácon is. Videós összefoglalónkban a záró istentiszteletbe pillanthatunk be, miközben lelki útravalót kapunk városunk papjaitól, lelkipásztoraitól.Az imahét idei évi mottója Izajás próféta könyvéből származik: „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot…” (Iz 1,17). Összefoglaló videónkban erről az igeszakaszról is beszél bővebben többek között Meláth Attila baptista lelkipásztor, aki hangsúlyozza, hogy „a jócselekedeteket minden embertársunk felé meg kell tennünk, azok felé is, akik a ’nem szeretem’ kategóriába tartoznak az életünkben. Erre az Úr Jézus Lelke tehet minket képessé”. Dr. Borsi Attila református lelkipásztor a példaadás fontosságát emelte ki. „Krisztus követésében nem példát mutatnunk kell, azaz nem másra rámutatnunk, hogy lássátok, így kell a jót cselekedni, hanem a saját életünkkel kell példát adnunk.”
Összefoglalónkban hallhatják továbbá Marton Zsolt váci megyéspüspök záró istentiszteleten elhangzott gondolatait, ezenfelül Detre János evangélikus lelkész, Szőke Attila Szilárd református lelkipásztor és Wettstein József piarista szerzetes iránymutatását.
Az imahét záró istentiszteletéről készült írásos beszámolót ide kattintva érhetik el!
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »