CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
AZ MKPK Ifjúsági Bizottsága beszámolóját olvashatják a magyar zarándok fiatalok és püspökök utolsó két napjának programjáról Lisszabonban.Augusztus 5-én, szombaton a magyar zarándokok szentmisére gyűltek össze a São Jorge de Arroios templomban. A szentmise főcelebránsa Pál József Csaba temesvári megyéspüspök volt, a homíliát Marton Zsolt váci megyéspüspök mondta. A főpásztor az idei Ifjúsági Világtalálkozó mottójához kapcsolódott, kiegészítve azt, feladatot adva valamennyi magyar fiatal számára. “A Kelj fel! felszólítás így hangzana magyarul: Talpra magyar! Talpra magyar, hí a haza! Ez a ti feladatotok is, kedves fiatalok, hogy a találkozóról hazatérve tovább adjátok mindazt, amit Krisztus szeretetéből megtapasztaltatok.”
A szentmisét követően a fiatalok útra keltek az éjszakai imavirrasztás helyére a Tejo parkba, amely a találkozó idejére a kegyelem parkjává vált (Campo da Graça). Ferenc pápa fél kilenc után érkezett meg a helyszínre, hogy közös szentségimádáson vegyen részt a zarándokokkal.
Augusztus 5-én a magyar szentmisével párhuzamosan egy másik jelentős esemény is történt Lisszabonban. Habsburg János osztrák szerzetes, a császár dédunokája, Boldog Károly ereklyéjét helyezte el az Estrela-bazilika szentségi kápolnájában. Az eseményen jelen volt Kocsis Fülöp érsek, metropolita és Martos Levente Balázs, az esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke is. Nuno Bràs, Funchal (Madeira, Portugália) püspöke a funchali egyházmegye IVT védőszentjévé nyilvánította Boldog Károlyt, mert Boldog Károly "olyan fiatalember volt, aki vállalta a küldetést, amelyet Isten rábízott", és ő "példa mindannyiunk számára". Az IVT idején Boldog Károly keresztelési ruhája kiállításra került az Estrela-bazilikában.
Augusztus 6-án a másfél millió zarándok, köztük mintegy ezerháromszáz magyar fiatal számára ért véget az Ifjúsági Világtalálkozó Lisszabonban. A világegyház legnagyobb ifjúsági eseménye lezárásához érkezett. Ferenc pápa így buzdította a világ fiataljait a szentbeszédében: “Ti vagytok azok, akik meg akarjátok változtatni a világot. Hát változtassátok meg! Olyanok vagytok, mint földnek az eső. Maga Jézus, aki rátok néz. Ismer titeket, ismeri a szíveteket. Itt Lisszabonban is rátok néz és azt mondja ne féljetek.” (A beszéd teljes terjedelmében itt olvasható.)
A magyar zarándokok, akik Lisszabon egyik északi kerületében, Lumiárban leltek otthonra az elmúlt héten, élő tapasztalatot szereztek nemcsak a portugál vallásosságról, de a portugál kultúráról és vendégszeretetről is. A szerdától péntekig tartó püspöki katekézisek, a csoportokat kísérő magyar püspökökkel való személyes találkozások, beszélgetések abban segítettek, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó témája – „Mária felkelt és sietve útnak indult” (Lk 1,39) – kézzelfogható valóság legyen a találkozó elmúltával is.
Ahogy a magyar fiatalokat fogadó egyházközségek vezetői elmondták, az Ifjúsági Világtalálkozó nemcsak a külföldről érkező fiatalokat mozgatta meg, de a vendéglátó plébániákra és településekre is hatással volt. Az Ifjúsági Világtalálkozót több ezer, a világ minden tájáról érkezett önkéntes segítette mind a központi programok, mind az egyházközségekben zajló események során. Az IVT önkéntesei között a magyar fiatalok ott voltak - többek között a Váci Egyházmegyéből is. Két hétig tartó munkájukkal segítették a logisztikával, kommunikációval, közlekedéssel, zarándoktájékoztatással kapcsolatos feladatok elvégzését. A magyar zarándokok utazását az MKPK Ifjúsági Bizottsága segítette.
A magyar zarándokok magukkal viszik a Portugáliában szerzett tapasztalatokat, és Ferenc pápa meghívását a következő 2027-es Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyre az európai helyszín után ismét hazánktól távol, Dél-Koreában, Szöulban kerül sor.
MKPK Ifjúsági Bizottsága
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »