CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeptember 16-án, szombaton kezdetét vette a XVII. Ars Sacra keresztény fesztivál Vác városában is. Az országos rendezvénysorozat keretében szeptember harmadik hetében magas színvonalú, műfajilag sokszínű művészeti alkotások és produkciók láthatók és hallhatók szeptember 24-ig bezárólag. A megnyitóünnepségen beszédet mondott Matkovich Ilona polgármesterasszony, valamint Marton Zsolt váci megyéspüspök, akik a Vác főterén helyt kapó Hála legyen…! című kiállítást is megnyitották.Az Ars Sacra Fesztivál keretében szombat délután Vác főterén került sor a Hála legyen…! - A hála a történelem és a művészet tükrében című szabadtéri időszaki kiállítás megnyitójára, mellyel a fesztivál is kezdetét vette. A kiállítást Matkovich Ilona, Vác város polgármestere és Marton Zsolt váci megyéspüspök nyitották meg.
„Köszöntöm a jelenlévőket, köztük különösen azokat, akik az Ars Sacra Fesztivál városi programjait idén és az elmúlt években kezdeményezték, és lehetővé tették, hogy ez a keresztény kulturális program megvalósuljon” – indított köszöntőjében Marton Zsolt püspök, aki beszélt arról is, hogy az Ars Sacra Fesztivál ötlete még 2007-ben született meg a budapesti Városmisszió előkészítése során. A rendezvénysorozat, melynek célja a Katolikus Egyház értékeinek bemutatása, mára egy olyan országos kulturális fesztivállá nőtte ki magát, amely több száz helyszínt ölel fel, számtalan kulturális programot kínálva.
„Az Ars Sacra jelentése szent művészet” - magyarázta a püspök. „A hívő ember évszázadokon keresztül a műalkotások által Istenbe vetett hitéről tett tanúságot. Isten dicsőségét örökítette meg a magasba törő templomokkal, a gyönyörű festményekkel, szobrokkal, oltárképekkel és természetesen a zenével is. Minden, ami Isten dicsőségét zengi szakrális, azaz szent.” A főpásztor örömét fejezte ki, hogy az idei fesztivál során a Váci Egyházmegye is új színfoltot tud adni a városnak és az ide látogató turistáknak, a héten ugyanis újra megnyitotta kapuit a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény, mely különféle kiállításokkal és programokkal várja az érdeklődőket.
A 18. századi egykori nagypréposti palota épülete egyedülállóan gazdag barokk-rokokó belső díszítőfestésével és változatos hangulatú tereivel önmagában is különleges esztétikai élményt nyújt. A megújult térben az érdeklődők Örökség címmel tekinthetik meg a múzeum új kiállítását, mely arra tesz kísérletet, hogy a gyűjtemény kincseiből kevéssé ismert tárgyakat mutasson meg. Számos nagyvonalú mecénás püspököt, kiemelkedő humanistát ismerhettek meg a látogatók az elmúlt évek tematikus kiállításai során, ezúttal azonban egyetlen kiemelt személyiség helyett a teljes örökséggel, azaz a gyűjtemény számos tárgycsoportjából született válogatással szeretnék az egyes püspökök, prépostok munkásságát közelebb hozni a ma látogatói számára.
Mária szent neve címmel időszaki kiállítás is várja a látogatókat, melyet az Ars Sacra keresztény fesztivál keretében szeptember 16. és 24. között, a fesztivált követően pedig november 12-ig tekinthetnek meg. A tárlat a helyi hagyományokra, a hétkápolnai búcsú megünneplésére épít, bemutatva a Mária-tisztelet elterjedését különleges ikonográfiájú Madonna-festmények segítségével. A kiállítást Zellei Boglárka Éva Ösvény című fotósorozatának képei szőnek át, a személyes Isten-keresés és zarándoklat témája mentén haladva.
A Gyűjtemény, mely keddtől péntekig 11 óra és 16 óra között látogatható, több előadásnak, workshopnak is helyt ad. Október 6-án, pénteken Terdik Szilveszter művészettörténész, muzeologus tart előadást Ábrázolások nyomában - különleges ikonográfiájú Mária-képek címmel. Október 27-én, pénteken Zomborka Márta etnográfus, muzeológus lesz a Gyűjtemény vendége, hogy Mária ünnepek - Mária tisztelet címmel az egyházi év kiemelt Mária ünnepeinek eredetéről és tiszteletéről beszéljen. November 10-én, pénteken pedig Dományi Virág művészettörténész beszél „madaras szobákról”, azaz olyan különleges terekről az újkori Magyar Királyság területéről, melyek egzotikus tájakat mutatnak be.
Szeptember 18-án Fénytengelyre építve címmel az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Szent Miklós téri épületében nyílt kiállítás, mely október 20-ig várja az érdeklődőket. A látogatók Csete György építész, a Nemzet Művésze (1937-2016) és Csete Ildikó Magyar Örökség díjas textilművész (1940-2018) művészeti hagyatékának tárgyait és dokumentumait tekinthetik meg. A művészházaspár munkásságában meghatározó szervező elem a fény, a transzcendens jelenléte. Művészeti hagyatékuk tárgyai és dokumentumai ezt támasztják alá.
Az Ars Sacra Fesztivál szeptember 16-i megnyitóünnepségén Marton Zsolt püspök és Matkovich Ilona polgármesterasszony elsőként helyezték el hálaüzeneteiket a főtéri Harangpavilonnál álló Hálafára, ahová a továbbiakban bárki felfüggesztheti hálaüzenetét.
„Öröm számomra, hogy az idei váci Ars Sacra fókuszában a hála áll” – mondta a püspök, aki az alábbi hálaadást jegyezte fel egy falevélre: „Hálát adok, mert Egyházunk ezer éve hirdetheti Krisztus szeretetét Vácon. Köszönöm, hogy a váciak viszonozzák ezt a szeretetet. Marton Zsolt, váci püspök”. Majd a háláról, mint az öröm forrásáról beszélt. „A hála mindig az öröm forrása, mert segít meglátni, hogy mennyire gazdagok vagyunk és segít elfeledkezni a hiányosságokról; segít megérteni, hogy a magunk erejéből kevesek vagyunk megtenni bármit is, és segít rácsodálkozni arra, hogy mennyit kapunk a másik embertől, a családunktól, a közösségünktől, a munkatársainktól, a Mennyei Atyától”. A Hála legyen…! című szabadtéri időszaki kiállítás november 26-ig tekinthető meg Vác főterén.
Az Ars Sacra Fesztivál további váci programjairól ide kattintva tájékozódhat!
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »