CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Mario Grech bíboros, a Szinódus főtitkára a világ püspökeihez és papjaihoz intézett levelében arra hívja a híveket a világ minden tájáról, hogy imádsággal csatlakozzanak a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűléséhez, amely október 4-én nyílik meg a Vatikánban. A főtitkár ezzel a levéllel emlékeztet mindenkit arra, hogy a zsinati közgyűlés mindenekelőtt lelki esemény, az imádság és a Szentlélek meghallgatása, aki az esemény igazi főszereplője. A részvétel megkönnyítése és a helyi közösségek tagjainak imádságos támogatásának érdekében a Zsinat Főtitkársága egy ünnepélyes záróáldás szöveget készített elő, amelyet különösen a vasárnapi szentmisék végén lehet elmondani, közbenjáró imákkal együtt.A Szinódus megelőzően a Taizéi közösség kezdeményezésére ökumenikus ifjúsági imavirrasztásra kerül sor Rómában, amelyen részt vesz Ferenc pápa és Batholomeios pátriárka, majd a szinódus résztevői háromnapos lelkigyakorlattal készülnek fel az ülésre.
A hívek az alábbi imával csatlakozhatnak és hordozhatják a szinódus munkáját:
Ima a püspöki szinódus sikeréért
Szentlélek, Itt vagyunk előtted:
A Te Nevedben gyűltünk össze.
Te vagy a mi igazi Tanácsadónk.
Jöjj hozzánk,
állj mellettünk,
lépj be szíveinkbe.
Taníts minket, hogy merre menjünk,
és mutasd meg nekünk az utat, amelyen járnunk kell.
Ne engedd, hogy mi, akik gyengék és bűnösök vagyunk
rendetlenséget okozzunk!
A tudatlanság félre ne vezessen.
Add nekünk a megkülönböztetés ajándékát,
Add, hogy félre tudjuk tenni az előítéleteket és a hamis emberi érdekeket.
Vezess minket az egységre.
Adj fényt, hogy ne lépjünk le az igazság és az igazságosság útjáról,
hanem az örök élet ösvényén haladjunk.
Ezért kérünk Téged,
Aki minden időben és minden helyen tevékeny vagy,
az Atyával és a Fiúval egységben,
mindörökkön örökké. Ámen.
Fotó: Vatican News
| Szinodusi_elukeszuleti_ima_2023szeptember.docx |
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.
Harmincöt, hosszú évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek. A Magyar Kurír írását szerkesztve közöljük.2026. október 12. hétfő
Miksa
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek,...
Összes program »