CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Megkérdeztük a Váci Egyházmegye pasztorációs felelőseit és vezetőit, miért hálásak ebben az évben, milyen elért eredményeknek örültek a legjobban. Alább Tornay Gábor hitoktatási igazgató válaszát olvashatják.A hitoktatás területén 2023. rendkívül változatos és tartalmas év volt. Hálás vagyok, mert a hitoktató testvéreim visszajelzései alapján a sok feladat és a szervezeti szintű átalakítás ellenére, nem ragadott magával bennünket a „Mit kell tenni?” hanem erősödött, a „Kivel tesszük meg mindeszt?” Jézus Urunk kegyelme, az Atya szeretete és a Szentlélek megvilágosító, megtisztító ereje elkísért minket ebben az évben is. Ennél felemelőbb nincs! Amikor látjuk, hogy áldás van a munkánkon, akkor nehéz emberi szavakkal kifejezni a hálánkat.
Elsősorban a hitoktatói közösségért vagyok hálás, azokért, akik nap-mint-nap fáradhatatlanul készülnek az óráikra és elvégzik a hivatásukból adódó feladatokat a tanulók körében és a plébániai közösségükben. A plébános atyákért és plébániai kormányzókért, akik tanácsaikkal és észrevételeikkel hozzájárulnak a hitoktatási terület fejlődéséhez. A koordinátor kollégáimért, Laci atyáért, Zsófiért, Szilviért, Magdiért, Krisztiért, valamint a többi püspökségi munkatársamért, akik segítsége és lelki hozzáállása sok erőt ad, amikor nehéznek tűnnek a feladatok. Nagyszerű érzés az is, hogy a püspök atya is kulcsterületként kezeli a hitoktatást és rengeteg támogatást biztosít számunkra. Sokat jelent számomra az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorának, tanárainak és oktatóinak gyakorlati támogatása. Meggyőződésem, hogy a hitoktatási szervezet akkora terület, hogy csak akkor működhet eredményesen, ha mindenki szívügyének érzi. Köszönöm ezúton is mindenkinek!
Ebben az évben lecseréltük a 10 évig használt hitoktatási adminisztrációs rendszerünket egy sokkal korszerűbb és sokoldalúbb, új, integrált rendszerre, a Katadminra. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 460 felhasználónak teljesen új elektronikus adminisztrációs eljárásokat kellett elsajátítania. Végtelenül hálás vagyok, hogy ez sikerült. Az év végéig nagyon sok megerősítést kaptunk, hogy jó döntés volt az új rendszerre való átállás. Könnyebben használható, informatívabb és jóval gyorsabb, mint a korábbi alkalmazás volt.
A tavaszi és az őszi Szakmai Nap mellett, nyáron megtartottuk a lassan már hagyományosnak tekinthető hitoktatói táborainkat és az ősz folyamán szerveztünk hat, egyenként többnapos szakmai képzést. Ezek a tréningek túl azon, hogy korszerű ismereteket nyújtanak, kiváló lehetőségek arra is, hogy a kollégák elmélyítsék az egymással való barátságukat. A hitoktatási szervezet arra is törekszik, hogy valamennyi hitoktató testvér közösségben legyen egymással és az atyákkal szakmai és lelki értelemben egyaránt.
Néhány lelkes kolléga közel hároméves munkája eredményeként megszületett az „Óvodás lettem” című tanári segédkönyv és a hozzá tartozó tanulói munkafüzet, ami az óvodásokkal tartott foglalkozásokat támogatja. Más hitoktatók pedig, Pécsi Rita neveléskutató és Tereza Worowska – aki a Szentjánosbogár pedagógia magyarországi bevezetője - irányításával, az organikus pedagógia alapelveire építő, játékközpontú új tanári segédkönyveken dolgoznak. Már 3 évfolyam anyagai elkészültek. Nagyon hálás vagyok, hogy a Váci Egyházmegyében folyó szakmai munka arra irányul, hogy napjaink gyorsan változó környezetében, hogyan lehet a tanulókat élő istenkapcsolatra vezetni. Hiszem, hogy az Evangélium inkulturációja olyan feladat, ami nem életkorhoz, iskolai végzettséghez, tapasztalathoz kötött, hanem valódi szinodális működés gyümölcse. Mindenki véleménye fontos! A hitoktatás különösen is olyan terület, ahol szükség van arra, hogy a szülők, az atyák, a hitoktatók és maga a templomi közösség is szívén viselje a követő generáció istenképének formálódását. Az imádság mellett a személyes példa, a közvetlenség, a barátkozás, a derű, a személyes kapcsolatok mélyülése segíti a fiatalokat abban, hogy el tudjanak szakadni a virtuális világ időnként nagyon is felszínes világától.
Rendkívül hálás vagyok azért is, hogy idén jelentős előrelépés történt abban, hogy az ifjúsággal foglalkozó püspökségi területek, az EKIF, az Ifjúságpasztoráció és a hitoktatási szervezet összehangolja a tevékenységét. Korábban egymás területét tisztelve, „jószomszédi” viszonyban működtünk együtt, most viszont kifejezett szándék van arra, hogy ahol csak lehet közösen használjuk ki az ifjúság evangelizációjáért tett erőfeszítések szinergikus lehetőségeit. Ez elsősorban gyakoribb párbeszédet, közös útkeresést és a szervezeti szintű programok kölcsönös támogatását jelenti. A hitoktató egyben apostol, misszionárius, közösségi animátor, a helyi plébános jobbkeze; egyszóval katekéta, aki az Úrhoz kiséri a rábízottakat.
Nagy előrelépés volt és szintén nagyon hálás vagyok érte, hogy az IT-s munkatársak segítségével elkészült egy szakmai tudásfelmérő alkalmazás, aminek segítségével a kollégák bármikor tudják ellenőrizni, hogy amit tanítanak az tartalmilag, szakmailag helyes-e. Nekünk is megkönnyíti a dolgunkat, amikor új munkatársat veszünk fel, mert ennek a programnak a segítségével gyorsan felmérhetjük az illető tárgyi tudását.
Megtiszteltetés számomra, hogy Püspök atya rám bízta az Ima-katekézis sorozat hároméves folyamatának koordinálását. Hálás vagyok, hogy elindultak ezek az alkalmak egyházmegyénkben. Hatalmas lelki élmény volt a két küldött-találkozó. Nagyszerű munkatársaim vannak ezen a területen is.
E cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy mindent megemlítsek, így csak a legfontosabbakat emeltem ki. Köszönök, minden segítséget és imát mindenkinek, aki a hitoktatási területen bármilyen apró munkát is végzett!
Szeretettel kívánok mindenkinek áldott karácsonyi ünnepet és boldog új esztendőt!
Tornay Gábor, hitoktatási igazgató
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »