CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci püspök, az MKPK családügyi bizottságának elnöke december 31-én, Szent Család vasárnapján a Vác-Deákvári Jézus Szíve templomban mutatott be szentmisét, amelyet a Mária Rádió közvetített és amelyen Biegun Stanislaw SDS koncelebrált. Szentbeszédében egymás meghallgatásának fontosságáról és a szenvedés értékéről beszélt.Biegun Stanislaw SDS szalvatóriánus atya, a plébánia káplánja köszöntötte a püspököt a szentmise elején, amelyet egy nagycsalád élő és elhunyt tagjaiért mutattak be.
A Szent Család tagjai pártfogóink és példaképeink külön-külön és együtt is, emlékeztetnek saját családunkra, ami egyházi életünknek és a társadalomnak is alapsejtje – mondta a püspök bevezetőjében.
Az ószövetségi olvasmány Sirák fia könyvéből hangzott el (Sir 3,3-7 és 14-17a), a választható újszövetségi olvasmányok közül a Zsidókhoz írt levélből olvastak fel (Zsid 11,8,11-12,17-19), míg az evangélium (Lk 2,22-40) Mária találkozását beszélte el Simeonnal és Anna prófétanővel, amikor áldozatbemutatásra a templomba érkezett.
A Szent Család rendkívüli és hétköznapi egyszerre - példaképként tekinthet rájuk minden család – kezdte szentbeszpédét a püspök. A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK) idézve utalt arra, hogy a názáreti rejtett élet mindenki számára lehetővé teszi, hogy a leghétköznapibb dolgokban is közösségben legyen Jézussal.
VI. Pál pápa a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilika felszentelésekor szentbeszédében így fogalmazott: „A názáreti ház iskola, hallgatásra tanít. Itt tanuljuk meg milyen fontos a családi életben a másikra való odafigyelés.” Ferenc pápa is sokszor hangoztatja – folytatta a püspök -, hogy a jövő egyházában is meg kell tudnunk hallgatni egymást. A meghallgatás a családban kezdődik, ahol a különböző generációk oda tudnak egymásra figyelni, ahol mindenki fontos: a magzattól az aggastyánig. Isten minden embert a maga képmására teremtett, mindenki értékes, a szenvedő ember is.
A szenvedést sokan gondolják értelmetlennek és vallják, hogy akár az élet elvételével is meg kell ettől szabadítani az embert. A szenvedés valóban megpróbál minket, amely során mindig a legsúlyosabb tehetetlenséget, saját korlátainkat tapasztaljuk meg, sőt, megsejtetni velünk a halált is, vagy akár Isten elleni lázadáshoz vezethet – mondta Marton Zsolt a KEK-et idézve ismét. „A Katolikus Egyház minden szenvedő emberrel együtt érez világnézettől függetlenül. De egyben hirdeti azt is - számos szenvedő ember tanúságtételére hivatkozva -, hogy a szenvedésnek van értéke is, érettebbé tudja tenni a személyt. Isten az élet ura. Ő adja és veheti el földi életünket – amely után hitünk szerint az örök életet kínálja. Ennek elfogadásához azonban valóban Istenbe vetett szilárd hitre van szükségünk.”
Szentbeszédében a püspök megemlékezett Xeravits Géza teológus társáról, aki 48 évesen, 2019-ben izomsorvadásos betegségben hunyt el, de maga is értéknek nevezte a szenvedést. „Első pillanatban mindig azt látjuk meg, ami ebben az állapotban pusztító, ami rossz; az ördögit. Ez nem is csoda, hiszen akár a fájdalom, akár a bénultság, akár az elmúlás olyan nyűg, amiben nehéz elsőre értéket találni. Ám ha elég ideig benne vagyunk, és már kidühöngtük magunkat, már elfogytak a vádjaink és a miértjeink, akkor észrevehetjük a nem is olyan hátul álló Isten meleg tekintetét.”- írta a teológus nem sokkal halála előtt.
Marton Zsolt püspök beszéde végén bizalmat és reményt kívánt a híveknek. "Abba a szerető Istenbe vetett hitet kívánom mindenkinek, aki velünk van életünk minden percében: a fogantatásunktól addig, amig át nem lépjük az örökkévalóság kapuját." - zárta homíliáját a főpásztor.
Marton Zsolt a szentmise végén megáldotta a jelenlévő családokat és a kijáratnál minden család egy Szent Családot ábrázoló képet kapott ajándékot.
A zenei szolgálatot a Vác-Deákvári Jézus Szíve templom gitáros kórusa teljesítette.
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 14. vasárnap
Vazul
Abban az időben: Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés....
Összes program »