„A lelkigondozás olyan segítő tevékenység és támogató jelenlét, mely során a lelkigondozó az érintett személyt betegségében, elesettségében, gyászában empátiával kíséri. Hiszem és vallom, hogy mindenkiben megvan a készség arra, hogy a saját elakadásaira, egisztenciális kérdéseire az önmaga számára megfelelő és elfogadható választ megtalálja.” Andrea a lelkigondozói szolgálat vezetőjének ajánlatára végezte el a mentálhigiénés lelkigondozói képzést. A szolgálat az azóta eltelt 18 évben nagyon a szívéhez nőtt, saját hivatásává érett. „A kórházba való belépés előtt azért imádkozom, hogy lehessek Isten keze, szeme, füle, hogy szeretettel legyek jelen, és eljussak azokhoz, akik szükséget szenvednek és lelki támogatást igényelnek. Egyszer azt mondta egy beteg a pszichiátrián, hogy tudja, miért nem hagytam itt magát az első öt percben? Ó, csak néztem! Kérdeztem, hogy miért? Azt mondta; mert nem kész válaszokkal érkezett, hanem magán láttam, hogy igazán érdekli, amit mondok. Persze szükséges a kellő szakmai kompetencia, tudás, de ehhez társulnia kellett az emberségnek, alázatnak, határaim felismerésének és elfogadásának. Ez számomra is egy érési folyamat.”

A lelkigondozó megosztotta, hogy sok finomságra és érzékenységre van szükség a betegek megközelítésekor, hiszen minden ember más. „Van, aki örül annak, ha mosolygok, más pedig arra gondol; rajtam röhög? Nem tudjuk, hogy kihez lépünk oda, ez a szolgálatunk nagy kihívása, így lehet jó, de lehet kellemetlen meglepetésben is részünk. A kórházi jelenlétem során egyik feladatom, hogy felismerjem és felkeressem azokat, akik valós támogatásra szorulnak, lelkigondozói beszélgetésre vágynak. Mindez azonban kihívásokkal teli, mert olykor előfordul, hogy csak a sokadik felkeresett személy az, aki valóban lelkigondozói beszélgetésre vágyik. Természetesen a személyes megkeresés könnyebbséget jelent, igyekszem minden összeszedettségemmel, figyelmemmel jelen lenni a beszélgetésekben.”

Andrea elmondta; a munkája végeztével sokszor nem tudja teljesen letenni az aznap történteket, mivel foglalkoztatja a betegek sorsa, állapota. „Kicsit olyan ez, mint amikor elzárom a csapot, de azért egy-két csepp még lecsöppen. Nem hagy hidegen mások sorsa. Régebben, mikor hazafelé mentem, a kijáratánál lévő fotocellás ajtónál azt képzeltem, hogy viszek a hátamon egy táskát, ami tele van a betegek aggodalmaival, mindennel, ami egész nap rám rakódott, és ahogy az ajtó becsukódik, a hátizsák leesik rólam, ottmarad, és csak másnap kell újra felvennem. Ez a gondolat is segített az elengedésben. De volt, hogy légzőgyakorlatokat végeztem, és Jézus nevét ismételgettem, amikor megrohamoztak a gondolatok, a betegek arcai, a történetek, így le tudtam csendesíteni a bensőmet.”

„Ha felmerül egy beszélgetésben a hit, akkor úgy gondolom, helye van a tanúságtételnek. Mindenkiben él egyfajta spirituális éhség az Isten jelenlétére, ugyanakkor nem vagyok hittérítő” – válaszolta, mikor arról kérdeztük, mennyire tudja a hitet belecsempészni a beszélgetésekbe és munkájába. „Eszembe jut egy idős néni, aki naponta több kötött imádságot olvasott el az imakönyvéből, és megmutatta nekem, hogy melyek ezek. Amikor az állapota annyira leromlott, hogy már nem tudta tartani a könyvet, én olvastam fel neki a számára oly kedves imádságokat. Számomra megható volt, amikor megtaláltam azt az imádságot, amelyet a beteg minden nap elmondott azokért, akik ő érte imádkoztak.”

Hivatása által Andrea sokat gazdagodik lelkiekben. „A legtöbbet a haldoklók mellett tanultam. Megtanultam értékelni az életet, és hálát adni mindenért, azért is, amiért korábban nem. Megtanultam, hogy az élet értékes, és hogy esetlegesen pillanatok alatt olyan kihívásokkal kell szembenézni, amelyekre nem vagyunk felkészülve. Sokat tanulok a betegektől arról is, hogyan lehet méltósággal viselni a szenvedést. Van, aki hangosan jajgat, más pedig, akiről a nővérek a diagnózis alapján azt mondják, hogy óriási fájdalmai lehetnek, csendben van, nem szól semmit.” 

A betegek közül sokan nagyon hálásak Andreának lelkigondozói szolgálatáért, és ez őt is megérinti, megerősíti hivatásában.

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának egy másik munkatársával, Dénesné Fekete Hédi lelkigondozóval készült beszélgetést ide kattintva olvashatja el!