„Nem lehet megérintődés nélkül végezni ezt a szolgálatot.” Dénesné Fekete Hédi személyes érintettség okán választotta a kórházi lelkigondozói hivatást; munkájával azt szeretné másoknak nyújtani, amire neki lett volna szüksége a megpróbáltatások idején. „Három felnőtt gyerekem van, akikkel kiskorukban igen sok kórházi megpróbáltatást éltem meg, ez volt a hitem próbájának időszaka.” Helyzetét tovább súlyosbította édesapjának megbetegedése. „Pont, amikor már egy kicsit fellélegzett a család, édesapám onkológiai beteg lett. A kezeim között halt meg. Éreztem, hogy valamit tennem kell, hogy szükséges a változás. Olyan hivatást szerettem volna választani, ahol patronálhatok, ahol azt a szerepet nyújthatom, amire nekem hozzátartozóként szükségem lett volna, de nem kaptam meg. Napra pontosan édesapám halálának első évfordulójakor érkezett meg a hír hozzám, hogy egyházmegyénkben elindul a kórházi lelkigondozói szolgálat, ahová várják a jelentkezőket. Ennél nagyobb hívást nem tudtam volna elképzelni! És bár tízszeres volt a túljelentkezés, nagy örömömre bekerültem a csapatba.”

Hédi elmondta, hogy Beer Miklós püspök kezdeményezése akkoriban úttörőnek számított hazánkban. „Miklós püspök szerette volna, hogy Salgótarjántól Szolnokig az összes létező egészségügyi intézményben jelen legyen ez a szolgálat, ami nem csak a betegeket és a hozzátartozókat segíti, de a dolgozókat is tehermentesíti. Eleinte nem örültek az egészségügyi dolgozók, hogy lelkigondozók kerülnek a kórházba, és sokan a Katolikus Egyház terjeszkedését vélték felfedezni a szolgálatban. Ezért azon is kellett dolgoznunk, hogy beépüljünk, hogy azt érezzék a dolgozók, nem csak a betegeknek és a hozzátartozóknak jó, hogy jelen vagyunk, mivel ők is bármikor fordulhatnak hozzánk.”

A lelkigondozói képzés végzésekor Hédi gyakorlati helyéül egy idősotthont választott, hogy jobban megértse az ápolási osztályra kerültek helyzetét. „Annyira megszerettem az idősotthont, hogy a mai napig járok oda, kéthetente utólelkigondozást végzek ott.” Nem csak számára, a családja számára is életformává vált a kórházi szolgálat, mivel gyermekei gyakran tértek be, hogy a különböző ünnepségeket fellépésükkel színesítsék.

Munkája során az ökumené, a keresztény felekezetek közötti egység is megvalósul. „A kórházban, ahol szolgálok, katolikus miséket és református istentiszteleteket tarthattunk heti váltásban, ami eleinte újdonságnak számított, viszont hitelesebbé tette szolgálatunkat, hogy nem csak a Katolikus Egyház nevében vagyunk jelen. Fontos elismerés volt számunkra, mikor 2016-ban a kórház lehetőséget adott egy imaszoba kialakítására, ami a csend birodalma, a lelki gondozottakkal való találkozás kis szigete lehet. Egy nem vallásos vezetésű, szűkös hellyel rendelkező kórházban nagy dolognak tartom, hogy kaptunk egy külön helyiséget a gyümölcsöző munkára.”

A lelkigondozók is érzékelik, hogy változik a világ, hiszen szolgálatuk kezdetén még sok idős ember volt hagyományosan vallásgyakorló, ezzel szemben a mostani idős generáció már hit nélkül nőtt fel, így nagyobb az evangelizációs terep. Ugyanakkor Hédi is hangsúlyozza, hogy a lelkigondozás lényege nem a direkt térítés, hanem a szükséget szenvedő ember melletti jelenlét, mely által Isten szeretét közvetíthetik.

„Minden életút, minden szenvedés, minden tapasztalat más, és amit megosztanak velem a betegek, az raktározódik, érlelődik bennem. Nem lehet megérintődés nélkül végezni ezt a szolgálatot. A haldoklók látványa az élni akarást, az élet szeretetét erősíti meg bennem, a szenvedés látványa pedig, hogy mindig érkezik egy segítő kéz a Jóistentől, csak fel kell azt fedezni.” Hédit lelkigondozói hivatása a mindennapokban is elkíséri. „A magánéletem és a hivatásom összefonódik, mert az agyam akkor is lelkigondozóként működik, amikor a vegyesboltba megyek vásárolni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a buszpályaudvaron összefutok valakivel, mély beszélgetésbe és a lelki sebek felnyitásába kezdek, de a látásmódomat abszolút átformálja a hivatásom. Annak ellenére, hogy sok szenvedést látok a kórházban, tudom, hogy nem lehet annyira elsüllyedni az életben, hogy Isten ne tudjon kihúzni, akár életet ad, akár halált. Engem a kórházi lelkigondozói munka kiegyensúlyozottabbá, emberebbé, megállapodottabbá tesz, és úgy érzem, ebben a hivatásban a helyemen vagyok.”

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának egy másik munkatársával, Szita Tamásné Andrea lelkigondozóval készült beszélgetést ide kattintva olvashatja el!