CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását, ennek megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára, amely már a második évében jár. Ezeket a találkozásokat a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. Az egyházmegye rendszeres találkozókkal, módszertani anyagokkal támogatja az ima-alkalmak helyi előkészítését, megszervezését. A jubileumi küldöttek negyedik találkozása 2025. január 18-án volt Vácon, a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban, amelyen körülbelül 80 fő vett részt.A program Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntőjével kezdődött, majd Csillag Éva és férje Péter vezette imádság segítségével hangolódhattak rá a küldöttek a nap további részére. Az imádság a „Jöjj és kövess engem!” szemlélődő ima módszertanával valósult meg.
Ezt követően Paszternák Tamás pasztorális helynök atya Szentháromságos élet a keresztény közösségben című katekézise következett, ahol arról elmélkedett, hogy mit jelent megélni Krisztust és a szentháromságot. „A keresztény közösség a Szentháromság tükörképe, amelyben megjelenik az Atya, a Fiú és a Szentlélek kölcsönös és folyamatosan megújuló szeretete.” – fogalmazott Tamás atya. Majd előadása végén a közösségi spiritualitás gyakorlatairól is beszélt. A tanítás után kiscsoportos beszélgetés következett, ahol tapasztalataikat beszélték át a résztvevők a plébániai csoport és a szentháromságos szeretet-közösség jellemzőin gondolkodva
Az ebédszünet lehetőséget adott találkozásokra, tapasztalatok cseréjére. A délutáni program egy rövid és játékos online kérdőív kitöltésével kezdődött a közösségi kapcsolatrendszerről, amely segített még inkább összekovácsolni a jelenlévőket. Majd Bábik Noémi pasztorális munkatárs a Váci Egyházmegye nemrégiben elindított kezdeményezését, a missziós plébániaegység modelljét ismertette a küldöttekkel. (A missziós plébánia életéről ajánljuk Balogh László atyával készített interjúnkat.) Az előadás után a jubileumi felkészülés második évének tapasztalatait beszélték át a küldöttek kiscsoportokban, amelyek közül néhány a közös megosztáson is elhangzott.
„mint élő kövek épüljetek lelki házzá” (1Pét 2,5) – ehhez a gondolathoz kapcsolódva, a találkozás végén mindenki hazavihetett magával egy követ, amelyen egy, a közösséghez kapcsolódó szentírási igehelyet talált.
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »