CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Egyedülálló kihívásra vállalkozott négy iskola, több mint 120 diákja a nagyböjti időszakra. A Szent István Intézet és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében megvalósuló kutatásban az okoseszközök korlátozásának hatásait vizsgálják majd a szakemberek.Milyen hatással lehet a gyermekek készségeire és képességeire az okoseszközök korlátozása? Hogyan járulhatunk hozzá szülőként a gyermekek mentális egészségének védelméhez? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat a Szent István Intézet és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében megvalósuló egyedülálló felmérésben, melynek nyitóalkalma egy bemeneti méréssel és kihívásindító bulival kezdődött az Eiffel Műhelyházban. Az eseményen Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója és Puskás Balázs gyermekvédelmi szakember, a váci EKIF főigazgatója köszöntötte a diákokat.
„Én is próbálom majd megcsinálni a kihívást és szigorúan fogom naplózni ezt az időszakot. A végén pedig megígérem, hogy meggyónom majd nektek, hogyan sikerült számomra felnőttként a kihívás, mert nekünk is nagyon nehéz lesz. Köszönöm, hogy vállaljátok ezt a próbatételt” – mondta Puskás Balázs a jelentkezőknek.
A digitális detoxban négy település (Dunakeszi, Fót, Cegléd, Szolnok) összesen négy iskolája vesz részt 6 osztállyal. Több mint 120 diák csatlakozott ehhez az egyedülálló méréshez a 6., 7. és 8. osztályosok közül. A fiatalokat Marton Zsolt váci püspök és Kovács Zsolt, a Váci Egyházmegye ifjúságpasztorációért felelős papja is buzdította videóüzenetében.
„Ez a szó, hogy detoxikáló, rögtön az alkoholszenvedélytől való elvonást juttatja eszünkbe, de nem csupán ez okozhat valakinek szenvedélyt az életében, hanem a digitális eszközök nem megfelelő és nem mértékkel történő használata. Ez egy nagy kaland, amihez sok örömet, erőt és kitartást kívánok, annak a hitében és reményében, hogy a gyümölcsei is meglesznek” – emelte ki a püspök.
A bemeneti mérést Hal Melinda klinikai szakpszichológus irányította Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő segítségével. Az írásos, tesztalapú mérés a digitális detox végén, április 8-án is megismétlődik majd és ezekből az eredményekből várhatóan érdekes és fontos következtetéseket lehet majd levonni az okoseszközök korlátozásának szükségességéről.
A mérések közötti egy hónapos detox során a fiatalok a „Helló Teló Szabályzat” szerint tartózkodnak az okoseszközök, személyes képernyőhasználatától. A mérés eredményét, az akcióban résztvevő intézményeket, szervezeteket a szervezők egy kiadványban fogják közreadni 2025. június 30-án. A fő cél a magyar szülők, pedagógusok számára egy olyan anyag bemutatása, ami segítségükre lehet, hogy hatékonyabban együttműködjenek a gyermekek mentális egészségének védelmében.
A mérés után az Eiffel Műhelyházat Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatójának a vezetésével járhatták körbe a diákok, ahol bepillanthattak az intézmény működésébe és az előkészületi munkákba. Majd Bőhm Csaba világbajnok öttusázó motivációs beszédét hallgathatták meg a résztvevők. A fiatal sportoló kiemelte, hogy az alázat, a kitartás és az áldozathozatali képesség kell ahhoz, hogy a fiatalok elérjék céljaikat.
„Arra buzdítalak benneteket, hogy vállaljatok ti is áldozatokat, mert megéri. Ezért is jó ez a „Helló Teló!” program, mert a social media olyan terület, amely engem sokszor megtréfált már. Méghozzá úgy, hogy egy olyan világba taszított, amikor nem a jelenben éltem. Ez arra késztetett, hogy már ne örüljek úgy a dolgoknak a valóságban, mint korábban. Amikor pörgetitek a közösségi média oldalakat, akkor az agy olyan dopamin sokkot kap, hogy függők leszünk tőle. Én is az vagyok, ez a felismerés pedig szíven ütött és ezért én is vállalkoztam egy olyan kihívásra, hogy a telefonomról letörlöm azokat az alkalmazásokat, amelyek arra késztetnek, hogy folyamatosan a kezemben legyen a készülék. Azóta pedig azt érzem, hogy jobban vagyok. Próbáljátok meg ti is elhagyni kicsit az okoseszközöket, ez számomra is motiválóan hat, hogy folytassam a saját kihívásomat” – árulta el Bőhm.
A „Hello Teló!” program szakmai partnerei Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató és Horváth Szilárd, az M5 szerkesztő-műsorvezetője, a Búzaszem Katolikus Iskola alapítóigazgatója.
Kapcsolódó tartalom:
Puskás Balázs: A mobiltelefonok tiltása újra megnyitotta a lehetőséget a normális közösségi életre
Kép és szöveg: Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »